A finn lesz a titkos nyelvünk

Valamikor kamaszkorom környékén még száz százalékig biztos voltam benne, hogy ha valakinek, hát nekem aztán soha nem lesz még csak külföldi barátom sem. Nemhogy külföldi férjem! Nem ez az egyetlen dolog persze, amiről teljesen mást gondolok már azóta. 

Rengeteget írtam és olvastam akkoriban, és el sem tudtam képzelni, hogy egy olyan fiúval alakuljon ki köztünk valami érzelmes dolog, akivel nem ugyanaz az anyanyelvünk. Egyszerűen kizártnak tartottam, hogy a szerelmem ne tudja, ki a Tévémaci vagy az R-GO zenekar, hogy ne értse Adyt és ha ránéz a rántott húsra, neki ne az általános iskolai buszos osztálykirándulások jussanak eszébe. Aztán történt rengeteg minden és rájöttem, hogy a közös anyanyelv és a közös kultúra nekem valahogy mégsem olyan fontos. Sőt, azt tapasztaltam, hogy a külföldiekkel való kapcsolataimra különösen jó hatással van az, hogy nem egy az anyanyelvünk. A Joluval való kapcsolatomra pedig még hatványozottabban igaz ez. Amikor ismerkedni kezdtünk, rengetegszer volt olyan élményem, hogy első felindulásból nem tudtam az arcába mondani azt, ami adott pillanatban az eszembe jutott. Aztán kiderült, hogy ez nem is olyan rossz dolog… 😉

Jolu az első perctől kezdve beszélt hozzám finnül és vannak magyar szavaink is, de a közös nyelvünk alapvetően az angol. Szeretünk angolul beszélni, egyikőnknek sem volt ez soha probléma. De azt hittem, hogy ha majd megtanulunk egymás anyanyelvén beszélni, az milyen jó lesz és milyen nagyon fogjuk szeretni. Ehhez képest azt tapasztalom, hogy az angolról finnre váltás nem csak nekem nehéz. Jolunak is. Nekem is furcsa, amikor magyarul beszél. Ahelyett, hogy izgalomba jönnénk attól a lehetőségtől, hogy egymás anyanyelvén beszéljünk, valahogy inkább idegenkedünk tőle. Megbeszéltük már régen, hogy Finnországban finnül fogunk otthon beszélni, azt is, hogy ő is megtanul magyarul és lehetőség szerint az egymással való kommunikációban elhagyjuk majd az angolt. Ezt szeretnénk mind a ketten és nincs kétségem afelől, hogy idővel el is fogunk erre a szintre jutni. De érzelmileg egyelőre az angol nyelvhez kötődünk a legszorosabban. Nehezebb tőle megválni, mint azt valaha is gondoltuk volna.

esküvő

Tegnap az egyik finn barátnőnk volt nálunk látogatóban a kislányával. Lassan egy éve ismerem őket, értelemszerűen idáig mindig angolul beszélgettünk. A kislánnyal meg sehogy, mert ő nem beszél még angolul. Ez volt az első alkalom, hogy finnül beszéltem velük, a társalgás 70%-a így zajlott. Csak azt mondtuk angolul, amit másként egyáltalán nem értettem volna vagy én nem tudtam, hogyan kellene körülírni, kifejezni. Engem is meglepett, mennyi mindent tudok már, hogy sokszor milyen gördülékenyen ki tudtam fejezni magam. Aranyosak voltak mindketten, bátorítottak, segítettek… és nem győzték mondogatni, mennyire furcsa, hogy finnül beszélek. Mert hogy idáig mindig csak angolul. Ezt szokták meg tőlem. Az érdekes az volt, hogy úgy vettem észre, Jolunak is szokatlan ez a szituáció. Vicces, de még én éreztem magam a legkomfortosabban ebben az új helyzetben.

Az első modulzáró vizsga után, amikor már nagyjából be tudtam lőni a nyelvtudásom szintjét és azt, hogy várhatóan milyen ütemben fogok haladni, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a második modul végén, karácsony környékén elkezdek itthon finnül beszélni. Úgy ítéltem meg, addigra lesz már annyi szókincsem és nyelvtani tudásom, hogy legyen mit mondani. Jól mértem fel a helyzetet, mert nem a kitűzött határidő miatt, hanem valamilyen belső indíttatásból, mostanában kezdtem el használni azt, amit tudok. Egyre többet beszélünk egymással finnül és a finn barátokat is elkezdtem leterelni az angolról. Finnül írok nekik üzenetet, finnül kommentelem a megosztásaikat a facebookon, finnül írtuk meg a karácsonyi üdvözlőlapokat is.

Megfogadtam, hogy a téli szünetben nem fogom kinyitni a tankönyvemet, igyekszem pihenni. De mindenképpen fogok hozni olvasnivalót a könyvtárból – a múlt héten befejeztem az első finn könyv olvasását, most éppen egy mumin történetet gyűrök, talán a hétvégén sikerül befejezni – és filmet, tévét is fogok finnül nézni. Ezekre mostanában nem volt már energiám, pedig mindig olyan sokat tanulok belőle. És azt is eldöntöttem, hogy az itthoni finnt is eggyel nagyobb fokozatra fogom kapcsolni. Elvégre, ez csak megszokás kérdése. Az elején furcsa lesz, de idővel majd ezt is megszokjuk és majd ez lesz a természetes, nem az angol. Csak kicsit nehéz elkezdeni.

Jövő szombaton megyünk haza, lassan már tényleg semmi másra nem tudok gondolni. Reggel erről fantáziálok suliba menet és minden szabad percemet a tervezgetés tölti ki. Ma az jutott éppen eszembe ennek kapcsán, hogy ha otthon finnül beszélünk majd egymással nyilvános helyen, tuti senki nem fogja érteni. Mondtam Jolunak, egyből belelkesedett az ötlettől, hogy “Jó, beszéljünk finnül és azt mondhatunk majd, amit csak akarunk. Vicces lesz!”. Nem mi vagyunk az egyetlen vegyes pár, aki eljutott erre a szintre. Az egyik osztálytársam ugyanezt javasolta a feleségének nemrégiben. Karácsonyra ők is hazautaznak, Spanyolországba. Azt mondta, lehet, hogy ott többet fognak beszélni egymással finnül, mint itt, mert ott ez lesz a “titkos nyelvük”. Rajtuk kívül senki nem fogja érteni. 🙂

Most ez lehet, hogy kicsit gyerekesen hangzik, de a finntanulás kőkemény meló. Az embernek minden trükkre szüksége van, amivel könnyebbé és szórakoztatóbbá teheti. Nem lehet mindig csak a tankönyvet bújni. Néha nem árt élvezni is azt, amit már tudunk.

Share: