Jean Sibelius nevével pár évvel ezelőtt találkoztam először, akkor is csak közvetve, pedig nem áll tőlem távol a komolyzene. Kulturális hiányosságomat pótolandó finnországi utunk előtt Sibelius emlékművének megtekintését a látnivaló-listám elejére tettem. Mint később kiderült, akkor sem hagyhattam volna ki, ha akarom. Ott laktunk a közelben és sokat sétáltunk arra, ahol a finnek emblematikus zeneszerzőjének állított emlékmű helyet kapott. (Előre szólok, a továbbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas téma következik: kultúráról lesz szó.)
Jean Sibelius, a nemzeti romantika képviselője és a finn komolyzene emblematikus alakja
Jean Sibelius 1865. december 8-án született Hämeenlinnában. (A részletes életrajzát itt olvashatod el.) December 8-án Sibelius tiszteletére felhúzzák a zászlót, ez ún. zászlós nap és a finn zene napja is egyben. Sibelius szülei finnországi svédek voltak, ezért a család otthon svédül beszélt, ő csak nyolcéves korában kezdett finnül tanulni. Először zongorázni tanult, aztán hegedülni is. A családja szerette volna, ha szerez valami rendes szakmát, ezért elküldték a jogra, de ő végül a zenei pálya mellett döntött. Egy év után ugrotta a jogot és 1886-ben beiratkozott a Helsinki Zenei Intézetbe. Az intézmény, melynek később tanára is volt, ma Sibelius nevét viseli. Később tanult a berlini zeneakadémián is, majd visszatért Finnországba. 1890-ben ismerkedett meg Aino Järnefelttel, aki később a felesége lett. A Tuusula tó partján építettek maguknak házat, amit Sibelius felesége után Ainolának neveztek el.
1914-ben kitört az első világháború, majd 1917-18-ban Oroszországban kitört a forradalom, ami a finnek életére is hatással volt. Ebben az időben vidéki házából a család Helsinkibe költözött, de ahogy a helyzet normalizálódott, visszatért Ainolába. Egyik leghíresebb és legfontosabb műve a Finlandia, melyet 1899-ben komponált és Finnország második himnuszává vált. Hallgasd meg, szerintem csodálatos, érzelmes és beszédes. A szőr feláll tőle a karomon. Sibelius 1957-ben hunyt el, éppen azon a napon, amikor Helsinkiben az V. szimfóniáját adták elő. Ainolában helyezték örök nyugalomra.
[embedyt]http://www.youtube.com/watch?v=F5zg_af9b8c[/embedyt]Mint azt korábban említettem, az egykori Helsinki Zenei Iskola, melyet 1882-ben alapítottak, 1939-ben felvette egykori diákja és tanára nevét. A Sibelius Akadémia Észak-Európa legnagyobb zenei főiskolája. Magyar vonatkozása is van természetesen. Itt (is) tanult többek között Bogányi Gergely, hazánk legfiatalabb Kossuth-díjas zongoraművésze, akinek nagy rajongója vagyok, és akinek az akkori finn köztársasági elnök, Tarja Halonen a Finn Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztjét adományozta 2002-ben.
A Sibelius-emlékmű elkészítésére többlépcsős pályázatot írtak ki, mely hatalmas társadalmi vitát váltott ki a figurális és az absztrakt ábrázolás hívei között. A győztes pályázó Eila Hiltunen lett, aki kompromisszumos megoldásként absztrakt kompozícióját kiegészítette egy Sibelius portréval is. Az emlékművet 1967-ben avatták fel. Méreteit érzékelteti, hogy 24 tonnás, 600 db acélcsőből áll, mely egy orgonára emlékeztet és Sibelius zenéjét szimbolizálja. Kicsinyített változata az UNESCO párizsi központjában is helyet kapott.
A Sibelius emlékmű Helsinkiben
Az emlékmű Töölö városrészben, a Sibelius parkban áll, és valami egészen különleges hangulata van. Számomra olyan, mint egy kegyhely, a klasszikus zene szimbóluma. A főiskola és az ott tanuló és tanító magyar zenészek miatt nekem nemcsak finn, hanem kicsit magyar is egyben.
