Tévhitek a finn nyelvtanulásról

“Ó, neked könnyű, mert a férjed finn! Pillanatok alatt megtanulsz finnül.” Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb tévhit, amit a finn nyelvtanulással kapcsolatban idáig hallottam. Persze, nem mondom, hogy nem segít. De nem annyit vagy legalábbis nem úgy, ahogyan azt gondolnánk. 

Amíg el nem kezdtem a finn tanulmányaimat, azt hiszem, valami olyan álomvilágban éltem, hogy Joluval majd szinte észrevétlenül fog menni a nyelvtanulás. Végigülöm a tanórákat a suliban, aztán itthon mindent pikk-pakk használni fogok és olyan gyorsan megtanulom majd a nyelvet, hogy szinte észre sem veszem. Talán azért gondoltam ezt, mert az angolom rengeteget fejlődött, mióta együtt vagyunk. Csak azt felejtettem ki a számításból, hogy a finn egyáltalán nem olyan, mint az angol. Meg azt, hogy angolul már tudtam mikor találkoztunk, finnül meg egy mukkot sem. Nem végeztem közvélemény-kutatást a témában, de idáig mindössze egy valakitől hallottam azt, hogy a férjétől sokat tanult finnül. Az én ismerőseim sokkal inkább az enyémhez hasonló tapasztalatokról szoktak beszámolni.

Először is, mivel a kapcsolatunk nyelve az angol, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy ne angolul beszéljünk. Én Joluhoz magamban is angolul beszélek, vele kapcsolatban szinte minden gondolatom angolul van. Kivéve azokat a dolgokat, amiket magyarul mondunk egymásnak és azt a nagyon keveset, amit finnül. Például jó étvágyat kívánni mindig magyarul szoktunk. Elalváskor is többnyire magyarul búcsúzunk. Viszont vannak olyan szófordulatok, amik akkor is angolul jutnak eszembe, ha nem Joluhoz beszélek. Ezek persze nem kőbe vésett szabályok, de változtatni rajtuk még akkor sem megy egyik napról a másikra, ha elméletben rászántuk magunkat. Több mint egy év finnországi élet és fél év intenzív nyelvtanulás után már némileg árnyaltabb a kép, de a finnre való teljes átváltástól még mindig messze vagyunk.

Másrészt, mint ahogyan azt említettem, a finn egyáltalán nem olyan nyelv, mint az angol. Az angol ún. izoláló nyelv, vagyis a nyelvtani viszonyokat többek között segédszók vagy a szórend segítségével fejezi ki. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ha a szavakat egymás mellé dobálod, akkor már valamennyire meg tudod értetni magad. Ez a szint viszonylag gyorsan elérhető. A finn ezzel szemben, mint ahogyan a magyar is, agglutináló vagy ragasztó nyelv. Ha szavakat teszel egymás mellé, azzal még nem tettél semmit. Toldalékolás nélkül esélyed sincs. Ahhoz pedig, hogy akár csak alap szinten is, megtanuld az igeragozást és a különféle vonzatokat, sokkal több idő kell, mint amihez egy olyan ember szokva van, akinek ez az első ilyen típusú idegen nyelv az életében. Amikor angolul kezdtem tanulni, az alapvető igéket (enni, inni, aludni, ülni, állni, szeretni stb.) nagyon gyorsan megtanultam. Ezzel szemben már vagy egy hónapja jártam suliba, amikor még mindig alig tudtam néhány finn igét. Ha belegondolsz, ez eléggé megnehezíti a kommunikációt. Arról nem is beszélve, hogy júniusban kezdtem a sulit, de a múlt időt csak november végén tanultuk. Mivel nem voltam hajlandó jelen időben beszélni múlt idejű dolgokról – nem akartam, hogy így rögzüljön -, ezért aztán az olyan egyszerű kérdésre, hogy Milyen napod volt? sem tudtam válaszolni.  Vagyis, hiába volt kéznél egy finn a nap 24 órájában, nem sokat tudtam mindebből kamatoztatni, mert erősen limitált volt azoknak a dolgoknak a köre, amire volt szókincsem és nyelvtani tudásom.

Ám a legfontosabb dolog, amiről mindenki elfeledkezik az az, hogy anyanyelvi szinten beszélni egy nyelvet az egy dolog. Tanítani, a nyelvtani szabályait ismerni és azt elmagyarázni meg egy totál másik ügy. Gondolj csak bele! Egy átlag magyar ember vajon tud válaszolni mondjuk arra a kérdésre, hogy mikor és miért használunk a szavak végén múlt időben egyszer egy t-t, másszor meg két t-t? Ráadásul én nem vagyok az az elfogadó típusú diák, nekem nem elég, ha tudom a nyelvtant. Érteni is szeretném. Tisztában vagyok vele, hogy ha a finn nyelvtanra kerül a sor, akkor egyáltalán nincsenek egyszerű kérdéseim. Jolu talán az első hetekben tudott lépést tartani velem. Azt vettem rajta észre, hogy már egy jó ideje feladta és meg sem próbál válaszolni, ha a nyelvtanra kerül a szó. Ez még a jobbik eset.

Mostanában ugyanis egyre gyakrabban találjuk magunkat olyan szituációban, hogy arról vitatkozunk, hogyan kell valamit helyesen mondani? Ami elég vicces, ha belegondolok, hogy én még csak fél éve tanulok finnül. Előfordul, hogy neki van igaza, mert kiderül, hogy eltévesztettem valamit. De arra is volt példa, hogy én tudtam jól azt, amit és ő tévedett. Legtöbbször nem könnyű eldönteni, kinek van igaza, mert neki olyan érvei vannak, hogy Ezt egyszerűen így mondjuk, és kész!, míg én általában ilyesmivel érvelek, hogy Tagadó mondatban mindig partitivuszt kell használni! vagy hogy Nem mondhatod azt, hogy käydä koulussa (iskolába járni), mert az kivétel. Úgy helyes, hogy käydä koulua!  Épp ma javított ki a tanár, amikor ezt mondtam. Ilyenkor Jolu elbizonytalanodik vagy közli, hogy hülye a tanár. De én sem vagyok nyugodt, mert a tanár tényleg nem megbízható. Mi van, ha mégis Jolunak van igaza? Az ilyen jellegű vitáink többnyire parttalanok.

Vagy egy másik eset, ami szintén jól példázza, hogy állunk most a finn tanulással itthon, és hogy ez mennyire távol áll mindattól, ami a laikus fejében él. Tegnap együtt voltunk, mikor feladtam egy képeslapot a postán. Később megkérdeztem tőle, jól mondtam-e amit. Erre közli, hogy a lényeg, hogy megértettem magam. Ettől persze egyből a plafonon voltam, a finneknek ez az állandó udvariaskodása néha kikészít. Közöltem vele, hogy ha nem javítja ki a hibáimat, abból nem tanulok. Legyen szíves válaszolni a kérdésemre.

– Ahelyett, hogy Haluaisin lähettää… (szeretném elküldeni), mondhattad volna azt, hogy Lähettäisin… (elküldeném).
– Miért? (Ettől mindig ideges lesz, a fentebb már kifejtett dolgok miatt.)
– Mert így mondjuk és kész. (Ettől meg én leszek ideges. Milyen válasz ez?!)
– A lényeg, hogy azt az igét kellett volna használnod, hogy lähettää.
– Azt mondtam!
– Nem, nem azt mondtad. Valami mást. (Ezen elvitatkoztunk egy darabig.)
– Mi a különbség a Haluaisin lähettää és a Lähettäisin között? (Itt valami zavaros magyarázatba kezdett…)
– Szóval, az ilyen esetben úgy helyes, ha azt mondod, hogy Haluaisin lähettää.
– De hiszen azt mondtam!
– Nem azt mondtad!
– De igen, csak azt tudom mondani! És különben is, nem azt mondtad az elején, hogy a Lähettäisin a helyesebb? És még mindig nem magyaráztad meg, hogy miért!
Hallgatunk, már mindkettőnk elfáradt. Vagy negyed órája tépjük a szánkat, és még mindig nem derült ki, hogy amit mondtam a postán, az jó volt-e.
– Nem vagy valami nagy segítség! Ugye tudod?
Jolu erre felhördül, de végül inkább rám hagyja. Neki van több esze.

Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy Jolu nem segít vagy hogy ne lenne előnyöm azokkal szemben, akik nem egy finnel élnek együtt. Inkább csak arról van szó, hogy meg kellett tanulnom, hogy miben és hogyan tud Jolu segíteni. Mindig zokszó nélkül ellenőrzi a házimat, és akkor is nagy előny, ha nincs kedvem/időm szótárazni. Tegnap egy órán át ült mellettem és segített egy fogalmazást megírni. Az önbizalmam megerősítésében játszott szerepe pedig vitathatatlan. Mostanában, hogy elkezdtem finnül beszélni, Jolu mindig agyon dicsér. Korábban is mindig biztatott, de mióta beszélek és képes vagyok kicsit összetettebb gondolatokat is kifejezni finnül, egyszerűen odavan a gyönyörűségtől. Ezek a mindennapos kis sikerélmények mindig átlendítenek a holtponton, és arra ösztönöznek, hogy még több energiát fektessek a nyelvtanulásba. Ha fáradt vagyok vagy nincs kedvem tanulni, elég ránézni Jolura vagy magam elé képzelni az örömtől csillogó szemét ahhoz, hogy legyen kedvem tovább küzdeni. Mégis csak jó lenne, ha finnül is el tudnám neki mondani azt, amit most még csak angolul tudok.

Share: