Valóság ez vagy csak képzelem?

Azt tudtam, hogy a finn egészségügyben viszonylag nagy mozgásteret engednek a természetes kiválasztódásnak. Kiderült, hogy ez az elv a terhesgondozás területén is érvényesül. 

Nincsen összehasonlítási alapom, mert otthon nem szültem és viszonylag keveset is tudok ezekről a dolgokról. De annyit azért igen, hogy a várandósság első hetei biztosan máshogyan alakulnak otthon, mint Finnországban. Azt nem hiszem, hogy ez a rendszer itt rosszabb, a finneknek meglehetősen jók a statisztikáik, bizonyára nem véletlenül. De egészen más, mint amihez mi szokva vagyunk.

Otthon, ha valakinek pozitív lett a terhességi tesztje, úgy a 6-8. hét táján felkerekedik és elmegy egy nőgyógyász orvoshoz. Ha az orvos mást nem is tesz, biztosan megvizsgál, ultrahangot készít, kapsz kiskönyvet. Ehhez képest Finnországban más a forgatókönyv. 15 hetes vagyok most, de orvossal még nem találkoztam. Az első randink majd csak 3 hét múlva esedékes.

Január közepén derült ki, hogy kisbabát várok. Mivel több barátnőm is szült itt az elmúlt időszakban, azzal tisztában voltam, hogy nem kell kapkodni, mert az első három hónapban nagyjából semmi nem fog velem történni. Azért bejelentkeztem a neuvolába, vagyis a tanácsadóba. Mivel telefonálni csak akkor lehet, amikor én suliban vagyok, végül írtam nekik egy emailt. Jó fejek voltak, mert egyből összekötöttek a területileg illetékes védőnővel, aki még aznap válaszolt is. Feltett néhány kérdést, majd amikor erre reagáltam, közölte, hogy akkor február 19-én vár szeretettel. Ha mód van rá, hozzam a Kispapát is. Ettől kicsit megnyúlt az arcom, mert azt jelentette, hogy még egy hónapig kell malmoznom otthon, mielőtt bármi is történne. Eszembe jutott a román barátnőm, aki mesélte, hogy mivel az elején vele sem foglalkozott senki, néha olyan érzése volt, hogy ez az egész terhesség dolog csak a fejében létezik. Mintha csak kitalálta volna. Mivel hamarosan elkezdtem émelyegni és a farmeromat is pillanatok alatt kihíztam derékban, afelől kétségem sem volt, hogy valami történik. De voltak mélypontjaim, amikor azt gondoltam, hogy már egy sima vérvétellel is boldog lennék. Csak csinálna már valaki valamit, hogy egy kicsit megnyugodjak és tudjam, hogy a babával minden rendben van. Persze, ezek csak pszichés dolgok, mert ha nem fáj semmi, akkor minden rendben van. Ha meg valami nincs rendben, akkor úgysem tudnak semmit csinálni. Az a néhány hét mindenesetre végtelenül hosszúnak tűnt.

A védőnővel végül már a kitűzött találkánk előtt sikerült megismerkedni. Február elején izgatottan felhívott, hogy mivel korábban volt mélyvénás trombózisom, ezért vérhígítót kell kapnom. Mostazonnaltól. Az első reakcióm az volt, hogy majdnem gratuláltam neki, hogy két hét után elolvasta az emailemet… Az otthoni nőgyógyászom már mondta korábban, hogy ez lesz a helyzet velem, így a dolog nem ért váratlanul. S mivel az otthoni orvosom azt mondta, hogy elég a 3. hónaptól kezdeni, én meg attól még messze voltam, úgy döntöttem, nem kapkodok. Pláne, hogy én valamiért abban a hitben voltam, hogy a vérhígítót szedhetem tablettában, és most kisebb sokkot kaptam tőle, hogy kiderült, hasszuri kell. A hírt meg kellett emésztenem. Akkor készültünk mökkizni, úgyhogy mondtam a védőnéninek, hogy jövő héten tudok csak megjelenni, hogy megmutassa, hogyan kell az injekciót beadni. A várandósság ideje alatt minden vizsgálat ingyenes, még vizitdíj sincs. Úgy tudom, hogy csak a kórházi ellátásért kell majd napidíjat fizetni. Ennek az injekciónak (Klexane) viszont még támogatással együtt is igen borsos ára van, havi 100 euró körül mozog.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sírtam taknyosra Jolu pólóját a védőnő telefonja után. Mivel csináltam már ezt a kúrát, pontosan tudtam, milyen kellemetlen, és rosszul voltam a gondolatától is, hogy a terhes hasamat kelljen megszúrnom. Jolu hősiesen tűrte, amíg kibőgtem magam – szerintem addigra már kiguglizta, hogy nagyjából milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül a kispapák ez alatt a kilenc hónap alatt, nem érte váratlanul a dolog – és megnyugtatott, hogy majd ő beadja nekem az injekciót. Észre sem fogom venni. Ezért nem győzök elég hálás lenni neki. Igaza volt. Így, hogy nem nekem kell beadni, sokkal kevésbé visel meg az ügy. Mindenesetre még mindig nem szeretek arra gondolni, hogy ezt a szülés utáni 6. hétig kell majd csinálnunk. Persze ennél nagyobb kellemetlenséget is vállalnék azért, hogy a kisbabánk egészséges legyen. De azért ez nem jelenti azt, hogy jó képet kell vágnom mindenhez, nem igaz?

A védőnőm egyébként egy fiatal, szőke nő, végtelenül kedves, és ha nem a védőnőm lenne, biztosan nagyon kedvelném is. De sajnos valamiért vannak vele szemben fenntartásaim. Sokat gondolkoztam már rajta, még nem jöttem rá, hogy pontosan miért van ez. Nem hiszem, hogy a kora zavarna, talán inkább a fellépésében lehet valami rejtett bizonytalanság, ami rám is hatással van. Fogalmam sincs. Mindenesetre ahelyett, hogy megnyugtatna, eddig minden találkozásunk alkalmával történt valami, amivel belém rakta az ideget. Például legutóbb, amikor meghallgattuk a baba szívverését, azt mondta, ne aggódjak, ha nem hallom meg egyből. Kell egy kis idő, amíg megtalálja, hol fekszik a baba a hasamban. Na most nekem addig a pillanatig meg sem fordult a fejemben, hogy ne lenne a babának szívverése, de ahogy ezt így kimondta, egyből görcsbe ugrott a gyomrom. Nem hogy megnyugtatott volna, egy szempillantás alatt pánikba ejtett. Az is lehet, hogy a vérhígító injekció-sztori miatt siklott valamelyest félre a kapcsolatunk. Ennek kapcsán találkoztunk először és pillanatok alatt rájöttem, hogy dunsztja nincs erről az egészről. Az is zavar, hogy állandóan úgy tesz, mintha annak, hogy vérhígítót szedek, nem lenne semmi jelentősége. Azért is én szóltam neki, hogy írja már be a kiskönyvembe a dózissal együtt. Talán ennek mégis nagyobb információértéke van, mint a gyerekkori mandulaműtétemnek.

Némileg vegyes érzésekkel, de izgatottan vártuk, hogy végre hivatalosan is a védőnő színe elé járulhassunk. Azt ígérte, hogy lesz ultrahang is. Alig vártuk, hogy lássuk végre a kisbabánkat.

Folyt. köv.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.