A hó és a finnek

Miután hétfőn a némi késéssel beevickéltem a városba, felhívtam Jolut, hogy tájékoztassam a kialakult hóhelyzetről. 

– Vigyázz, ha kimész az utcára, a hó miatt mindenki meg van bolondulva.
– Köszi, de tudod, hogy én ehhez hozzá vagyok szokva.
– Tudom, de mi nem. Nem a hóról beszélek, hanem az emberekről, meg a közlekedésről. Velük vigyázz.

Rendes volt, mert nem tett semmilyen megjegyzést a hó kapcsán kialakult káoszra, pedig neki biztosan nevetséges volt ez az egész. Csak azon hökkent meg, amikor mondtam, hogy pénteken tanítási szünetet rendeltek el Sopronban a hó miatt.  Azt mondja, ő még ilyesmiről sosem hallott Finnországban. Pedig nekik aztán jut hóból bőven. Helsinkiben és környékén (az ország déli részén) november elején-közepén kezd el havazni és ez aztán március-áprilisig kitart. A hó, a havazás, a nagy hideg ott része a mindennapoknak és senki sem esik kétségbe ettől, nem áll le a közlekedés, megy tovább az élet. Bármennyire is terveztük, sajnos az idei télen nem tudok hazamenni Joluval, pedig nagyon szerettem volna ezeket a dolgokat a saját bőrömön megtapasztalni.

Ez alatt a rövid idő alatt nekem az a benyomásom, hogy a finnek rendkívül praktikusak – vagy csak rákényszerültek, hogy azok legyenek, elvégre 20 centis hóban és -20 fokban nem nagyon lehet pöcsölni – és a hóhelyzetet is valahogy józan ésszel kezelik. Láttam például minden háznál a sárkaparó téliesített, továbbfejlesztett változatát. Kefék vannak összerakva, a havat lehet velük lekotorni a csizmáról. Szerintem ezt itthon is nyugodtan meg lehetne honosítani. Sokkal jobb, mint a seprűvel való kínlódás, meg lépcsőházban topogás, nekem attól amúgy mindig megfájdul a térdem.

Hókefe

Nem láttam ilyet, csak hallottam/olvastam róla, hogy vannak fűthető parkolóik is. Konkrétan az autó motorját tartja melegen, hogy az a legnagyobb hidegben is el tudjon indulni. Mindenhol azt olvastam eddig a neten, hogy ha lakást bérelsz, ezért akkor is fizetned kell, ha nincs autód.

 

Jolu ellenben ezen meglepődött, azt mondja, hogy ő évekig lakott albérletben Kallióban, de nem emlékszik rá, hogy valaha is fizetett volna ilyesmiért. Gyanítom, a parkolódíj kérdése egyike azon dolgoknak, amik majd akkor fognak tisztázódni, ha már ott leszünk. Lehet, hogy miután kiköltöztünk, át kell majd javítanom az egész blogomat?

A hóval kapcsolatban egy sztori jutott eszembe. Tavaly nyáron meglátogatott minket Jolu két haverja. A finn-magyar barátság jegyében én is meghívtam néhány barátomat, hogy eldöntsük, kik tudnak többet inni, a finnek vagy a magyarok, akarom mondani, hogy szocializálódjunk. 😉 Persze, hamar a hóra, meg a hidegre terelődött a szó és az este folyamán a következő párbeszédnek voltam fültanúja.

– És nálatok tényleg olyan sok hó esik?
– Igen, eléggé.
– Kell havat takarítani is?
– Igen, ha szeretnél beülni a kocsidba, előbb le kell róla a havat takarítanod. Meg hát a lakásból is ki kell jutni valahogy.
– Aham. És milyen gyakran kell ezt csinálni?
– Minden reggel.
(Döbbent csend, szinte hallom, ahogy forognak az agyban a fogaskerekek.) – Minden reggel?!!! – sokk. Beszéd abbamarad, újabb pálinka kitölt. 😀

A havat egyébként nem az általunk ismert és – tapasztalatom alapján csak ritkán használt – hólapáttal takarítják, hanem egy úgynevezett hótolót használnak, aminek a finn neve lumikola. Tologatni kell.

Lumikola – hólapát helyett hótoló

Az ottani hóról és a téli Finnországról való ismereteim eléggé mozaikosak. Visszatérek majd erre a témára egy év múlva.

Share: