Skip to content

Borongós hangulatban a sötétségről

Mielőtt kiköltöztünk, többen is kérdezték, hogy voltam-e már Finnországban télen, és amikor mondtam, hogy csak nyáron, meg tavasszal, akkor mindenkinek elkerekedett a szeme. Pedig, szerintem tökre nem ezen múlik, mert ha lettünk is volna itt egy hetet, kettőt… akkor mi van? Aztán az ember fogja magát és hazamegy. Nem nagyon hiszem, hogy segített volna felkészülni arra, hogy milyen érzés az, amikor lehúzzák a rolót.

Amennyire csak lehet, igyekszem kívülről figyelni magam, meg az időjárást és próbálok nem túlságosan belemerülni ebbe a vigasztalan szürkeségbe. Egyrészről nagyon érdekes megtapasztalni, ahogy a tél közelít. Egyik nap még ragyogó napsütés volt, aztán másnap jött ez a lehangoló szürkeség és egyre többet esik az eső is. Még az a szerencse, hogy hideg, meg szél egyelőre nincsen. 10 fok körül van a hőmérséklet és éjszaka sem megy nulla alá. Másrészt meg iszonyú lehangoló. Nem, még annál is rosszabb. Valahogy olyan melankolikus. Egyszerre szép, sejtelmes és reménytelen. Mindent beleng az elmúlás hangulata. Akármerre nézel, az utolsó kis földön fetrengő faágból, a rothadó avarból, a vízben tollászkodó kacsák mozdulataiból, a faágon csillámló esőcseppből is az sugárzik, hogy egyszer minden elmúlik, vége lesz… Sőt, már vége is van! Ez itt már a vég!

Én amúgy sem vagyok a kiegyensúlyozottság szobra, a sötét, meg a ború mindig megvisel – igen, tudom, Finnországnál jobb helyet nem is választhattam volna! -, de aztán tegnap olvastam egy cikket arról, hogy beköszöntött a sötét időszak és hirtelen rájöttem, hogy mitől vannak olyan iszonyú szélsőséges hangulatingadozásaim. Hiába mondogattam, hogy nem érdekel, milyen idő van kint, be kellett vallanom magamnak, hogy igenis megvisel. Már nagyon régóta nem éreztem ilyet. Egyik nap felkeltem, kinéztem az ablakon, megállapítottam, hogy ugyanaz a szürke, mint tegnap és olyan szar kedvem lett, hogy ihaj. Aztán kisütött a nap, akkor meg egyik pillanatról a másikra virágos jó kedvem lett és úgy éreztem, tele vagyok energiával. Majd elbújt a nap, besötétedett, és én megint visszasüppedtem a semmibe. De van olyan is, hogy ugyanaz a szürke, de mégis jó kedvem van, pedig nincs rá semmi okom. Fel-le, fel-le, mint a hullámvasút. Utálom!

Úgy két hete lehettünk itt, amikor kérdeztem Jolut – elvégre mégis csak ő a pszichológus a családban -, hogy mit gondol, mennyi ideig normális az, hogy nem csinálok semmit, csak élvezem az édes semmittevést? Azt válaszolta, hogy nagyjából egy hónapig. Megnyugodtam, hogy nincs velem semmi gond, mert mostanában már érzem, hogy elég volt a nyaralásból. Persze, sokkal könnyebb lenne, ha lenne elfoglaltságom, de egyelőre nem sok mindent tudok csinálni. Dolgozni nem tudok, nyelvtanfolyamra még nem járhatok, mert nincsenek még meg a finn papírjaim. Annyira még mindig nem vagyok elkeseredve, hogy főzni akarjak, úgyhogy a konyhatündérkedést meghagyom Jolunak. A lakást is könnyű rendben tartani, úgyhogy a takarítás sem rabol el túl sok időt az életemből. Nyilván van még ezer más dolog a világon, ami tartalmassá teheti a hétköznapokat, de amikor már reggel úgy ébredek, hogy legszívesebben visszafeküdnék, akkor elég nehéz aktívnak és hasznosnak lenni.

Mindenesetre, most jutottam el arra a pontra, hogy már marhára elegem van magamból, ideje a napi rutinon változtatni. Először is, muszáj kimozdulni, legalább egy-két órát sétálni lehetőleg minden nap. Aztán nem csak alkalmanként, hanem minden reggel inni kell a friss gyümölcsből készített turmixot, hogy legyen elég vitamin. Anyósom hozott nekünk fagyasztott epret, meg áfonyát, úgyhogy nem kell mindig narancslevet inni, van más is. Harmadrészt, kénytelen leszek valami sportot is beiktatni az életembe, hogy a kis endorfinok felvillanyozzanak. A legegyszerűbb az lenne, ha tudnék futni, de azt sajnos nekem nem lehet. Lehetne helyette bicajozni, de még nincs biciklim és tavasz előtt nem is szeretnék venni, mert a bicajszezonnak lassan vége. Szóval, ezen még gondolkozom, de majd kitalálok valami áthidaló megoldást. Ha sikerül egy kis életkedvet pumpálni magamba, akkor már a többi is menni fog.

Lehet, hogy ezt még majd megbánom, de alig várom, hogy leessen a hó! 3-4 hónapon keresztül a hó, meg a hideg is biztosan marha unalmas tud lenni, de most azt érzem, hogy ennél a lelombozó szürkeségnél minden csak jobb lehet. Most biztosan sokan azt gondoljátok, hogy milyen hülye picsa vagyok, meg jódolgomban nem tudok magammal mit kezdeni tattara-tattara. Nem panaszkodni szerettem volna, inkább csak azért írtam le ezeket a dolgokat, mert nem akarom azt a hamis látszatot kelteni, hogy mindig minden csupa csoda. Másrészt meg az északi lét nem elhanyagolható része a sötétség, a tél, és a beilleszkedésnek egy fontos állomása, amikor az ember lánya mindezzel először találkozik. Tudtam, hogy nem lesz vidám dolog. Na, hát nem is az. De majd túllendülök ezen is. Most, hogy leírtam, ami a szívemet nyomja, kicsit jobban is érzem magam.

finn ősz

Ha nincs még eleged és szeretnél több képet látni a ködös-szürke Helsinkiről, akkor látogass el a blog Facebook oldalára!

Oszd meg, ha tetszik:

1 thought on “Borongós hangulatban a sötétségről”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .