Első nap az iskolában

Bár a munkaügyiben azt mondták, hogy augusztus-szeptembernél hamarabb nem tudok suliba menni, végül mégis úgy alakult, hogy ma elkezdhettem a finn tanulmányaimat. Megüresedett egy hely, egy a múlt héten indult tanfolyamon, és megkérdezték, volna-e kedvem beugrani. Volt. Úgyhogy, ahogy az nálam lenni szokott, egyből a mélyvízben kezdtem. 

 

Tegnap éjszaka értünk vissza az otthoni nyaralásból, lényegében az egész napot végigutaztuk. Ma reggel azt sem tudtam, merre van előre, amikor felültem a bicajomra, hogy kitekerjek a vasútállomásra. Az sem segített felébredni, hogy friss 12 fokban és rohadtul hideg szélben száguldottam célom felé. Míg vártam a vonatot, néztem a finneket és megállapítottam, hogy nem volt költői túlzás a részemről azt gondolni, hogy hiba volt otthon hagyni a sapkámat. Volt, aki még kesztyűt is húzott.

A suli a szomszéd városban van, az egyik bevásárlóközpont tetején vannak a termek. Szokás szerint nem kaptam túl sok instrukciót, de örültem, hogy legalább a tanár nevét megírták. Az egyik barátnőm a Klubból, aki már azóta szintén suliba jár, részletesen elmagyarázta, hova kell mennem, úgyhogy nem aggódtam különösebben. Korábban értem, mert időt akartam hagyni magamnak, hogy megtaláljam a sulit, még csak egy ázsiai forma csaj lézengett a helyen. Nem reprezentatív felmérésem alapján az ázsiai nők elég szégyenlősek és kevéssé beszélnek angolul, ezért úgy döntöttem, nem szólítom meg. Még kávét sem ittam, nem éreztem magam elég erősnek a kihíváshoz. Nem kellett sokat szobroznom, mert a második ember, aki felbukkant és akit végül megszólítottam, egyből a tanárnőm volt.

Kérdezte, hogy tudok-e finnül. Mondtam, hogy nem kifejezetten. Erre vágott egy fitymáló grimaszt és közölte, hogy ebben a csoportban csak finnül beszélnek, nincs angol magyarázat. “Na, szuper, máris utál!” – gondoltam még mindig félkómásan, de szerencsére sikerült szépítenem. Mikor közöltem, hogy magyar vagyok, kicsit jobb kedvre derült és intett, hogy megmutatja, hol van a termünk. Fellélegeztem. Úgy tűnt, maradhatok. Kiderült, hogy nem 9-kor kezdünk, hanem 9.15-kor, úgyhogy még üres volt minden. A tanárnő közölte, hogy mivel csak egy szabad hely van, kénytelen leszek oda ülni, nem lehet választani. A kis asztalokon névtáblák sorakoztak, a leghátsó sorban volt egy üres: gondoltam, az rám vár. Mikor megláttam az enyém melletti nevet, elmosolyodtam: Sonia ül mellettem, az angolai csaj, akivel nemcsak a Klubba járunk együtt, de utcaszomszédok is vagyunk. Ő már beszél valamit finnül, úgyhogy megnyugodtam, hogy lesz, aki segít. Igaz, hogy ő franciául beszél, meg portugálul, az angoljánál még a finnje is jobb. Szóval, kicsit a vak vezet világtalant esete ez velünk. De megnyugtató volt, hogy egy ismerős ül mellettem.

A tanárnő letette elém a kezdőcsomagot: tankönyv, üres füzet, egy lefűző mappa papírlapokkal, amin feladatok vannak, ceruza, radír. Közölte, hogy ma tuti nem lesz ideje velem foglalkozni – “It’s impossible!” – de majd holnap 1 órakor elmagyarázza a szabályokat. Megértően bólogattam és azon morfondíroztam, hogy remélhetőleg addig nem fogok áthágni egyetlen szabályt sem – erre amúgy kifejezett hajlamom van -, aztán magamra maradtam az üres teremben. Egy pillanatra megszeppentem, hogy vajon mennyit fogok majd érteni és egyáltalán, hogy fogom átvészelni a kezdeteket? De aztán megráztam magam és elszántan fellapoztam a könyvet. Gondoltam, majdnem egy éve várok már erre a lehetőségre, végre eljutottam ide: most már nem fogok meghátrálni. Lesz, ami lesz, maradok és felkötöm a pelust. Ha a fene fenét eszik, akkor is megtanulok finnül!

A kezdőcsomag: könyv, füzet, ceruza, radír

A kezdőcsomag: könyv, füzet, ceruza, radír

Alapjáraton utálok új lenni, de most egészen jól kezeltem a szitut. Az óra elején a tanárnő megkért, hogy mutatkozzam be. Hálás szívvel gondoltam a Klubra, ahol legalább pár mondatot belém vertek az elmúlt hónapok alatt: név, nemzetiség, anyanyelv, kor, lakhely. Legalább ezeket tudom. Mikor beszélni kezdtem finnül, a tanárnő arca megváltozott. Láttam rajta, hogy eldöntötte: megtart. Győzelem.

20 fős a csoport, jó összetételű, mindenki tanulni akar. Kurdok, oroszok, német, szerb, afgán, angol, svéd… Mindenféle náció, első ránézésre mindenki szimpatikus. A többség a szomszéd városban lakik, ezért is kell nekünk utazni. Kiderült, hogy nemcsak Sonia ismerős, a balomon a spanyol srác is a mi környékünkön lakik. Amennyire meg tudtam ítélni, szinte mindenki többet tud nálam finnül. Hogy mennyire helyesen, arról fogalmam sincs, de többen is folyékonyan tolják. Én egyelőre annak is örülök, ha megsejtem, hogy miről van szó. A tanárnő határozott, szorosan fogja a gyeplőt, de van humorérzéke és tanítási tapasztalata. Szimpatikus. A csoport is abszolút rendben van. Szerintem jól megleszünk. El sem tudom mondani, mennyire örülök! Most már csak tanulni kell. Megkaptam a modulbeosztást, innentől kezdve jövő év június végéig napra pontosan be van osztva, hogy melyik modul meddig tart és azt is leírták, mikor lesznek a szünetek. Bírom ezt a finn precizitást. Az első modul első része július 4-én zárul, de aztán augusztus 4-én már folytatjuk is. Sínen vagyok, mint József Attila, most már nem kell várnom többet semmire.

Abból, amit a tanárnő beszél, jellemzően egy büdös szót sem értek. Inkább csak találgatok. Ez most így elég fárasztó. A mai nap konkrétan olyan volt, mint egy fejlövés. Fél 2-kor végeztünk és voltak közben szünetek is, de úgy éreztem, nem tudok több információt befogadni. Jó hír viszont, hogy a könyv elég basic, és nem maradtam még le semmiről. Egyelőre csupa olyan dologgal foglalkozunk, amit már nagyjából tudok. Létigék, bemutatkozás, köszönések és nagy kedvencem: a bevásárlás. Soha semmilyen nyelven nem érdekelt ez a téma, de mivel idáig a bolt volt az egyetlen hely, ahol napi szinten megfordultam, ezért jellemzően a bolttal és vásárlással kapcsolatos szavakat tudom a legjobban. Ahogy elnéztem, még egy darabig ismerős terepen fogunk mozogni – a ruhák neveit még Tuula nyomta a fejembe Espooban, a hónapokról és az időről a Klubban tanultunk – úgyhogy lépést fogok tudni tartani. Abban bízom, hogy ha mindent kiszótárazok és elkezdem a szókincsemet építeni, akkor remélhetőleg legalább valamit érteni fogok abból, amit a tanárnő beszél, mire kicsit rázósabb témákhoz jutunk. Hazafelé értékeltem az első napomat és megállapítottam, hogy sokkal jobban teljesítettem, mint amit vártam. Azt hittem, megmukkanni sem fogok. Ehhez képest megértettem az olvasmányokat és hibátlanul megcsináltam minden feladatot. A tanárnő az első perctől kezdve engem is felszólított, de szerencsére nem kerültem szorult helyzetbe egyszer sem.

A szünetekben körülnéztem kicsit és megállapítottam, hogy ez a suli nagyon patent kis hely. Kényelmes, barátságos és minden adott a zavartalan tanuláshoz. Vannak közös helyiségek: étkező, társalgó, sétáló… Ha otthonról hozol kaját, beteheted a hűtőbe és van mikró is melegíteni. Meg egy konyhasarok mosogatógéppel.

Multikulti a mosdóban: "Ne moss lábat a csapban!"

Multikulti a mosdóban: “Ezt biztosan te is tudod” (hogy nem mosunk lábat a csapban)

A tanterem tágas, mindenkinek saját kis asztala van, de négyen ülünk egy sorban. Van egy nagy tábla, amit mindenki lát és több filctoll, amivel lehet rá írni. A tanárnőnek van egy laptopja, amire két hangfal van kötve. Sima kis számítógépes hangfalak, de tiszta Dolby hangzása van. A hátsó sorban is tökéletesen hallani. A gimnáziumi angolórák jutottak eszembe, meg a tanárnő kis táskamagnója, amin a rossz minőségű,  posh British English szövegeket hallgattuk. Sosem értettünk semmit. Meg az olasz tanfolyam, amire tavaly nyáron jártam. Ott sem voltak képesek soha a hangosítást értelmes módon megoldani. Na mindegy…

Annak ellenére, hogy 20-an vagyunk egy csoportban, mindig mindenkire sor kerül. Vagy felolvasunk a könyvből vagy a megoldást írjuk fel a táblára. Nincs idő unatkozni. Hallgattunk finn szöveget, a tanárnő diktált szavakat, írtunk is. Változatos módszerekkel, többféle feladattípussal dolgozunk. Az új szavakat a tanárnő finnül körülírja, de azért én szoktam használni a Google fordítót is a telómon, amikor úgy érzem, hogy nagyon elvesztettem a fonalat. Szótárazással amúgy nem bajlódom, úgy döntöttem, azt majd itthon fogom csinálni. Eleinte visszafelé: miközben átismétlem, amit aznap tanultunk. Aztán ha utolértem magam, akkor talán kicsit előre is, hogy értsem, miről van szó. Szerencsére nem kaptunk sok házi feladatot, de azért ha az ember lelkiismeretesen akar készülni, suli után simán el lehet egy-két órát tölteni az otthoni felkészüléssel és gyakorlással. Ha minden jól megy, ráérek majd fél 9 körül elindulni itthonról és délután 2-3 között már itthon is leszek. Ha agyon tanulom magam, még akkor is lesz időm mellette blogolni, facebookozni vagy csak éppen a fejemből kibambulni, ha éppen ahhoz van kedvem. Csak ezt a hetet éljem túl…

Nagyon fáradt vagyok és bár megfogadtam, hogy ha hazaérek, lefekszem kicsit aludni, de végül nekiálltam inkább a bőröndöket kicsomagolni és a szennyest eltüntetni. Aztán persze írni kellett a blogba és Anyuék, Jolu és a barátok is várták az első napról a beszámolót. 9 óra van, úgyhogy most inkább be is fejezem a láblógatást, megírom a házimat és megpróbálom megtanulni, amit nagyon muszáj. Szerencsére pénteken nem lesz suli juhannus (Szent Iván éj) miatt, úgyhogy már nem kell sokáig kitartanom. Bízom benne, hogy a hétvégén utolérem magam és sikerül egy normális napirendet kialakítanom. Első körben azzal is beérem, ha ma éjszaka sikerül a saját ágyamban, normális hőmérsékletű szobában végre aludni egy nagyot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .