Finnországról mindig mindenkinek csak a tél, a hó, a nagy hideg és maximum az északi fény jut eszébe. Nem értem, miért beszélnek olyan keveset a finn nyárról, ami ugyan hűvösebb és rövidebb, mint amihez mi szokva vagyunk, de mégis rabulejtő. Itt Lappföldön, ahol július közepéig le sem megy a nap, még inkább!
Számunkra, akik nem az északi országok valamelyikében születtünk, a nyár az aszfalt felett remegő forróság. A délutáni kánikula fáradt némasága. A meleg nehéz illata. Strandzaj, a bőrön végigfutó sós izzadtság, napi három zuhany, flip-flop papucs és spagetti pántos nyári ruha. A meztelen talpra rakódott, sárrá izzadt por. Olvadó jégkrém, görögdinnye, vízben főtt sós kukorica. Ha megkérdezel valakit, hogy mi jut eszébe a nyári éjszakákról, akkor jó eséllyel első helyen fogja említeni a csillagos égboltot. A teliholdat, a tücsökciripelést. A mesterséges fénytől nem háborított feneketlen sötétet, ami vidéken az ember nyakába tud szakadni két falu között a kocsmából hazafelé menet. A bársonyos éjszakát, az éjszakai fürdőzést, a holdfényben lopott csókokat.
Finnországban a nyár nem ilyen. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, mert az összehasonlításnak semmi értelme. A finn nyár más. Más okok miatt, de ugyanúgy különleges és szerethető, mint otthon. Itt minden később kezdődik. A majális könnyedén lehet havas, nincs május elején orgona, a június sokszor esős és barátságtalan. De amikor végre feléled, kivirul a természet, az minden várakozást megér! Finnországban a nyár zöld, friss és színes, mert nem éget ki mindent a kánikula. A finn nyár a tavak tiszta kékje, a sörszínű folyómeder, a hullámokon táncoló napsugár, a fű és az erdő harsogó zöldje, a rozstáblák aranya, a késő esti naplementék rubint ragyogása. Csónakázás, eperillat, a tóparti szaunában égő fa illata, grillezett csöves kukorica. Széldzseki és gumicsizma. Juhannus. Este tízkor meztelenül úszni a napsütésben.
Északon a nyári éjszaka világos. Nincs sötét, csak szürkület. Sötétedés nélküli állandó alkony. Minél északabbra mész, annál világosabb. Az északi sarkkör környékén június-júliusban egyáltalán nincs napnyugta. Az égbolt csillagtalan. Nem jön fel a hold. Szemedbe süt az éjféli nap. Árnyékot rajzol a falon, bebújik a redőny csíkjai között, már akkor a hasadra süt, amikor még csak aludni térsz. Az éjszakát a nappaltól nem a világosság különbözteti meg, hanem az, hogy mennyi embert látsz az utcán. Ha senkit, akkor éjszaka van. Ha keveset, akkor nappal.
Tegnap éjszaka láttam örömtüzet éjféli napsütésben, míg körülötte napszemüveges emberek toporogtak izgatottan a strand nedves homokját taposva. Láttam a folyó vizén átívelő aranyhidat az éjszaka kellős közepén. Narancssárgára festett fenyőágat, a máglya felszálló füstjébe repülő sirályokat. Hajnali négykor szikrázó napsütést.
A finn nyár más, mint az otthoni. A lappföldi éjtelen éj pedig végképp nem hasonlítható a holdfényben fürdő balatoni éjszakákhoz. Mégis… Szerintem, aki egyszer is állt a Kemijoki partján az éjféli napsütésben, azt bárhová sodorja innen az élet, Lappföldre örökké visszavágyik majd.
