Milyen a feledékenyek sportja?

Szerkesztőségi értekezleteken hallottam először a Nordic Walkingról, egy kolléganőm írt róla időnként. Fogalmam sincs, hogy mit, mert engem annyira hidegen hagyott a téma, hogy sosem olvastam el. Azt gondoltam, hogy ez az idős emberek sportja, tuti rém unalmas lehet. Másrészt, szentül meg voltam róla győződve, hogy talán sportnak nevezni is túlzás: inkább csak parasztvakítás az egész. Röhejesnek találtam ezt a botokkal való bohóckodást. Na, nem ez volt az első dolog, és gyanítom, nem is az utolsó, amiről gyökeresen megváltozott a véleményem, mióta Finnországban élek!

Régóta kerestem már magamnak sportot, ami már csak azért sem egyszerű, mert egy korábbi betegségem miatt korlátozott azoknak a mozgásformáknak a köre, amit csinálhatok. Az úszás első helyen állhatna a javasolt sportok között, de nem nagyon tudok úszni, az uszodáktól meg kifejezetten rosszul vagyok. Aztán ott van még a kerékpározás, de egyelőre nincs biciklink, és én ilyen lucskos időben nem bicajozok. Ehhez még nem vagyok eléggé finn. Megvárom a tavaszt. Érdekel a pilates, de nem találtam még a közelben csoportot és egyelőre elég szűkös a költségvetésünk, ezt is mindig csak tologattam. Jót tesz a séta, szoktam is, de azt ebben a formában nem nevezném sportnak. A finnek örökké mozgásban vannak. Helsinkiben sok embert láttam futni, kerékpározni, síelni és Nordic Walkingozni is. Akkor kezdett el motoszkálni bennem, hogy talán ki kellene próbálnom nekem is, mert ez végső soron séta, de a botok miatt annál azért hatékonyabb. A végső lökést azt adta meg, hogy a múltkor, amikor netezni voltunk a könyvtárban, elképedve láttam, hogy lehet Nordic Walking botot kölcsönözni. Ingyen.

Könyvmolyok, sportoljatok!

Igen, jól olvastad! A helyi könyvtárban nemcsak könyvet lehet kölcsönözni, hanem sporteszközöket is, többek között Nordic Walking botot. Nem tudom, milyen filozófia húzódik meg a szándék mögött: talán azt üzenik a könyvmolyoknak, hogy nemcsak a szellem, hanem a test művelése is fontos. Én mindenesetre extázisba jöttem a lehetőségtől és alig vártam, hogy végre beiratkozzunk. A könyvtárhasználat ugyebár ingyenes. A botokat ugyanúgy adják, mint a könyveket, nem kell érte semmit fizetni. Annyi a különbség, hogy nem 4 hét, hanem 2 hét a kölcsönzési idő. Egyszer lehet hosszabbítani. Azért is örültem a dolognak, mert szerettem volna kipróbálni, kicsit megtapasztalni, mielőtt veszek magamnak saját botot.

Mióta Jolu dolgozik, egész nap egyedül vagyok itthon. Gondolom, ez lehetett az oka – a szürke, lucskos időn kívül -, hogy a hét elején megint olyan nagyon lehangoltnak és erőtlennek éreztem magam. Utoljára október végén voltam így, mikor beköszöntött a szürkeség, írtam is róla anno. Nem volt kedvem semmihez, és azon kaptam magam, hogy napsütésről, meg tavaszról ábrándozok. Úgy döntöttem, mielőtt még nagyon becsavarodnék, ideje a tettek mezejére lépni. Megbeszéltük Joluval, hogy pénteken találkozunk a városban és egyebek mellett beugrunk a könyvtárba is. Beiratkoztunk mindketten, hoztam pár könyvet és egy pár Nordic Walking botot. Vicces volt, mikor odamentem a pulthoz kölcsönözni. Letettem a könyveket, aztán felcsaptam a pultra a botokat, hogy kérem ezt is. A könyvtáros néninek egy pillanatra kiült a döbbenet az arcára, el is nevette magát. Ezek szerint külföldiek nem nagyon szoktak beiratkozáskor egyből a botokra nyúlni.

A helyi könyvtárban sporteszközöket is lehet kölcsönözni

A helyi könyvtárban sporteszközöket is lehet kölcsönözni

Hazafelé menet rögtön ki is próbáltam az új botjaimat, nem zavartatva magamat a ténytől, hogy vonattal megyünk. Míg vártunk, Jolu fel-alá sétált velem a peronon és gyakoroltuk, hogyan kell a botokat használni. Mondanom sem kell, hogy már amikor elhagytuk a könyvtárat, akkor is mindenki bámult. Kérdeztem Jolut, hogy furcsán nézek-e ki vagy mi van? De szerinte nem volt rajtam semmi különös, és azzal nyugtatott, hogy Finnországban Nordic Walkingozni teljesen hétköznapi dolog. Ebben igazat adtam neki, aznap is láttam többeket botozni, de gyanítom, a kezdetleges technikám miatt lehettem a finneknek mégiscsak kicsit tájidegen. Nem tudok síelni, úgyhogy még sosem voltak ilyen botok a kezemben. Azt hittem, nem lesz nagy cucc mozogni velük, de néha igencsak útban voltak. Időnként koordinációs problémáim akadtak, egyszer a lábaim is összegabalyodtak, majdnem hasra estem. Kénytelen voltam visszaszívni mindent, amit korábban lekezelően a Nordic Walkingról gondoltam és elhatároztam, hogy új alapokra kell helyeznünk a kapcsolatunkat.

Mire hazaértünk, kellőképpen elfáradtam és ettől a kis sétától is olyan izomlázam lett szombatra, hogy nem győztem feküdni, meg szaunázni, hogy kiheverjem a szokatlan fizikális megrázkódtatást. A pihenőnapot arra használtam, hogy utánaolvassak kissé ennek a sportnak, hogy aztán újult erővel vágjak ma neki a mozgásnak.

A feledékenyek sportja

Szégyen gyalázat, de fogalmam sem volt róla, hogy a Nordic Walking Finnországból indult. Finnül úgy hívják, sauvakävely (‘szauvakevelü’), amit talán “botos gyaloglás”-nak lehet fordítani. A 30-as években a sífutók körében vált elterjedtté Észak-Finnországban, nyaranta csinálták erőnléti edzés gyanánt. Akkoriban még nem ezekkel a speciális botokkal, hanem síbotokkal, ami a mezei halandók számára túlságosan nehézkessé tette volna a dolgot, úgyhogy ekkor még nem vált elterjedtté. A Nordic Walking 1997-ben lett hivatalosan is önálló sportág Marko Kantaneva szakdolgozata nyomán, aki a sífutók nyári botos edzéséről írt. Dolgozata felkeltette sokak érdeklődését és elkezdődött az új sportág fejlesztése és a hozzá szükséges, speciális botok kifejlesztése is. Kicsit megnyugtat a tudat, hogy nem én voltam az egyetlen, aki először gyanakodva közelített a botos gyaloglás felé. Gúnyolódva úgy hívták ekkoriban, “a feledékenyek sportja”, amivel arra céloztak, hogy ez a sport olyan sífutóknak való, akik otthon felejtették a sílécüket. A Nordic Walking az északi országokon kívül különösen Amerikában lett népszerű, de manapság Magyarországon is egyre több követője akad. Időközben a finnek is megbarátkoztak vele, 2000-ben ez lett az év sportja Finnországban.

A botok

A Nordic Walking egyetlen eszközigénye a bot, ami csak messziről tűnik úgy, mint a síbot. Nem az. Annyiban hasonlít hozzá, hogy ennek a méretét is a magasságunk alapján kell kiválasztani. A bot könnyű, a végén műanyag papuccsal (az aszfalton való sétához), létezik összecsukható változata is. A helyes tartást megkönnyíti, hogy van rajta egy csuklópánt, amire rá van írva, melyik a jobb és melyik a bal kézbe való, így nem lehet eltéveszteni. A csuklópánt állítható, kényelmesen rögzíteni lehet és segít a bot markolatát a kezünkben tartani. Ha felcsatoltuk a botokat, akkor már csak annyi a dolgunk, hogy a lábunkat és a karunkat ellentétesen mozgatva elinduljunk.

A csuklópántnak köszönhetően a bot a tenyerünkbe simul

A csuklópántnak köszönhetően a bot a tenyerünkbe simul

Némi felkészítő olvasgatás és videózás után ma délután elmentünk Joluval sétálni, hogy tökéletesítsem a Nordic Walking technikámat. A koordinációval továbbra is voltak gondjaim, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne egyszerre lépjek ugyanazzal a lábbal és kézzel. Először csak lógattam a kezemben a botokat és próbáltam ütemre mozogni, aztán amikor ez már ment, akkor megfogtam a markolatot és próbáltam a botokkal együtt sétálni. Nem tette könnyebbé a dolgot, hogy Jolu teljesen más ütemben és sokkal gyorsabban ment mellettem, hiába mondtam, hogy lassítson, mert nem tudok vele lépést tartani. Úgy éreztem magam, mint egy tinédzser pók, akit zavarnak a hosszú végtagjai. Kérdeztem tőle, hogy úgy nézek-e ki, mint a finnek, ő meg mondta, hogy igen, persze. De éreztem, hogy valami nem stimmel.

A kezébe nyomtam a botokat, mondtam, hogy próbálja ki ő is, én meg nézem. Jolu ugyan tud síelni, de amikor láttam, hogy mozog, megállapítottam, hogy Nordic Walkingozni nem. Bár nem szólt egy szót sem, láttam, hogy ő is küzd kicsit a botokkal. Ettől megnyugodtam, hogy neki sem megy elsőre, ő meg lassított a tempóján mikor újra hozzám kerültek a botok. Egy idő után már sikerült elszakítanom a tekintetemet az aszfaltról és voltak időszakok, amikor éreztem, hogy én is olyan ritmusosan mozgok, mint ahogyan azt másoktól láttam. Egészen jó érzés volt így sétálni. Ma már nem fáradtam el annyira, igaz, kevesebbet mentünk, mint amennyit terveztem, mert esett az eső és nem akartunk teljesen ronggyá ázni.

 

Miért jó?

A Nordic Walkingban nekem két dolog tetszik. Az egyik az, hogy nem megerőltető, de ha jól csinálod, akkor mégis hatásos. Nemcsak a lábakat erősíti, de a vállat, hátat, karokat is: testünk izmainak 90%-át igénybe veszi. Javítja a vérkeringést és mivel a szabadban, természetben űzöd, jó hatással van a közérzetedre is. Sőt, séta vagy kirándulás közben beszélgetni is lehet, ha valaki arra vágyik. A másik, ami nekem szimpatikus, hogy nincs nagy eszközigénye. A bot az egyetlen dolog, amit meg kell venni, de aztán akár utcai ruhában is lehet sétálni, ha éppen úgy adódik. Otthon a botok ára 10.000 Ft körül kezdődik, itt 30 eurótól. Vásárlás előtt érdemes szakember segítségét kérni. Ha az ember a természetbe indul, akkor lehet sportosabban öltözni. De ha éppen van egy fél órám és már érzem, hogy kocka a fejem a monitortól, akkor elég, ha csak felkapom a botokat és már gyalogolhatok is. A Nordic Walkingnak van technikája, amivel még hatékonyabbá tehető a dolog, ezt majd idővel kitanulom.

Talán észrevetted, szerintem többször is említettem, hogy nehezen mozdulok ki itthonról egyedül, ha nincs kifejezett célom. Voltam a héten sétálni, de nem volt az igazi, valahogy olyan bénának éreztem magam. Meg aztán ebben a szürke, lucskos időben kinek van kedve sétálgatni? Na, de ennek az érzésnek most vége! Ha bot van a kezemben, az egész sétálás végre értelmet nyer. Nem úgy nézek ki, mint egy szerencsétlen, aki egyedül lézeng. Hanem úgy, mint egy sportos helyi, aki Nordic Walkingozik.

Share: