Skip to content

A finn apák napja nyomában

Eltérően a magyarországi szokásoktól, Finnországban nemcsak az anyák napját tartják, de itt ugyanolyan ünnep az apák napja is. Isänpäivä november második vasárnapján van. Nem úgy, mint Amerikában, ahonnan az egész indul, mert ott júniusban tartják. Ezt persze nem Jolutól tudom, magamtól kellett kitalálnom: a boltban láttam, hogy zárva lesznek vasárnap, akkor kezdtem kutatni.

Az az igazság, hogy gondban vagyok, amikor finn ünnepekről, hagyományokról szeretnék valami autentikusat megtudni a hozzám legközelebb álló finntől, a férjemtől, mert az ő családja legalább annyira odavan az ünnepekért, mint az enyém: semennyire. Ez addig nagyon praktikus volt, amíg Magyarországon éltünk, mert megértette, hogy nem festek húsvéti tojást, nem díszítünk karácsonyfát, nem kérte rajtunk számon az ötvenfogásos ünnepi étkeket. Most sajnálom kicsit, hogy nem tud nekem ezekről a dolgokról mesélni, így meg kell várnom, amíg jobban beilleszkedünk és talán a barátokon, ismerősökön keresztül fény derül majd néhány dologra a jövőben.

Annyit tudtam kihúzni belőle, hogy ahogyan nálunk anyák napján, itt apák napján is készítenek a gyerekek ajándékot a suliban. Illetve rémlett neki, hogy fogalmazást kellett írniuk az édesapjukról. Mondjuk, én sosem értettem, hogy miért kell az iskolát belevonni az ilyen családi ünnepekbe és miért az óvodában, meg az iskolában kell az anyákat köszönteni? Ezt a fogalmazás-dolgot még végképp olyan erőltetettnek érzem: “Írd le szépen Pistike, miért szereted az anyukádat?” Mi van akkor, ha valakinek nincs anyukája vagy apukája? Vagy, ha nem éppen szeretetteljes a viszonyuk? Vagy apu verekszik? Anyu iszik? Vagy csak azt gondolja, hogy az, hogy szereti-e az anyját és mennyire, az nem tartozik az egész osztályra, meg a tanítónénire?

Na, de a témánál maradva, úgy tűnik, hogy az apák napja ünneplése a mi anyánk napjához hasonlóan zajlik: ajándék, képeslap, rajz, ölelés, boldogság. Az ünnep Amerikából indult és egy Sonora Smart Dodd nevű nőhöz köthető. Sonora korán elveszítette az édesanyját, így őt és testvéreit egyedül nevelte fel az édesapja. Egy anyák napi templomi ünnepségen támadt az az ötlete, hogy ha van anyák napja, kellene, hogy legyen apák napja is. Sonora így szerette volna megköszönni az apjának mindazt, amit értük tett. Ez még 1910-ben történt, és mivel Sonora apukája június 19-én született, ezért van Amerikában az apák napja június 3. vasárnapján. A finnekhez hasonlóan a svédek, norvégok, dánok, észtek és izlandiak pedig november 2. vasárnapján ünnepelnek. Fogalmam sincs, hogy miért. A finneknél ez egyébként úgynevezett zászlós nap is, a középületeken az apák tiszteletére leng a lobogó. Csakúgy, mint május 2. vasárnapján, amikor az anyák napja van.

Ha valakinek esetleg vannak további hasznos infói a finn apák napjáról, kérem, ne tartsa magában. Kíváncsi vagyok.

Isanpaiva

Oszd meg, ha tetszik:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .