Skip to content

Megérkeztünk! Indul a finn kaland

Most nézem, egy hete írtam utoljára, de most olyan érzés, mintha legalább egy éve lett volna. Olyan gyorsan olyan sok minden pörgött, hogy szerintem még nem is volt időm felfogni. A lényeg: az éjszaka sikeresen landoltunk Helsinkiben. Szóval, mostantól már Finnországból fogok nektek írogatni.

Gondolkoztam azon, hogy megváltoztassam-e a blog címét, végül úgy döntöttem, hogy még egy ideig biztosan megtartom. Az egyik oka az, hogy olyan jól hangzik. 🙂 A másik pedig, hogy egyelőre még csak fizikailag vagyok itt jelen. Biztosan eltelik egy kis idő, mire lélekben is megérkezem Finnországba.

Mint ahogyan azt a blog facebook oldalán is írtam, a tennivalókkal meglepően jól haladtunk, a fejemben lévő képzeletbeli listán sikerült mindent kipipálni. Az albérletet is leadtuk, vasárnap kiköltöztünk és barátoknál töltöttük a hátralévő magyarországi napjainkat. Azért, mint ahogyan arra számítani lehetett, nem ment minden simán. Bár egy csomó holmit kidobtunk, illetve a holmijaink nagy részét már korábban elküldtük Finnországba, rá kellett döbbennünk, hogy még így is rengeteg cucc maradt. Több, mint amennyit a repülőre fel tudunk vinni.

Semmi gond, gondoltuk, még egyszer átválogatunk mindent, a felesleges holmikat ott hagyjuk a barátnőmnél, aztán majd elvisszük később. Ki is válogattunk egy adag holmit – kb. huszadszorra már -, de a bőrönd még mindig gyanúsan nehéz volt. Végül szereztünk egy mérleget és mikor megláttam, mennyit nyom a bőrönd, szívbajt kaptam. 30 kg körül kóstált, a súlyhatár meg csak 20 kg volt. Negyed óránk volt a reptérre indulásig, úgyhogy nem is nagyon tudtam már követni, mi megy és mi marad. Egyszerűen csak addig vettük ki a ruhákat és könyveket, amíg a mérleg nyelve meg nem állt 20 kg-nál. Hadd nem mondjam, ez a gyors “fogyókúra” eléggé megviselte az idegeimet, meg addigra már amúgy is kezdtem kiborulni az indulás, repülés, búcsúzkodás miatt. Úgyhogy a Budapestről való távozás elég könnyesre és viharosra sikerült… De igyekszem a jó oldalát nézni: legalább nem volt időm izgulni a repülés miatt.

Sima és kényelmes utunk volt. Azt hiszem, kezdek hozzászokni a repüléshez. A felszállás-leszállás még mindig nem a kedvencem, de már nem visel meg annyira fizikálisan és amíg fent vagyunk, nem markolom egyfolytában a karfát. 🙂 Amilyen problémamentes volt a repülés, olyan érdekesre sikerült a Helsinkibe való megérkezésünk. Utólag azon gondolkoztam, hogy ahhoz képest, hogy a magyarországi dolgokat mennyire megterveztük, viszonylag kevés energiát szántunk az érkezésre. De hát úgy voltunk vele: fogunk egy taxit, hazamegyünk és kész. Na igen… Porszem csúszott a gépezetbe. A dolog a következőképpen történt.

Az esti géppel jöttünk, helyi idő szerint jóval elmúlt éjfél, mire landoltunk. Mikor összeszedtük a csomagokat, Jolu felhívta az anyukáját, hogy szóljon neki, nemsokára érkezünk. Amikor elsőre-másodikra nem vette fel, én még nem gyanakodtam, de mikor sokadszorra sem reagált, már biztosak voltunk benne, hogy elaludt várakozás közben: és le van halkítva a mobilja. 😀 Jolu a plafonon volt, én meg elkezdtem röhögni. Eszembe jutott, hányszor csinálta ezt meg velem, mikor randizni kezdtünk. Hiába tudta, hogy mikor fogom hívni, a telója lehalkítva figyelt a farmerzsebben – a másik szobában – míg ő békésen gépezett vagy aludt. Egyszer negyed órát álltam a ház kapujában, mert nem volt jó a kapucsengő és nem vette fel a telefont… Most már legalább tudom, hogy ezt honnan örökölte! 😀 Telefonálgatás közben párszor bekapcsolt a hangposta, ez leszívta a maradék pénzt Jolu kártyájáról. Az én telefonom meg valamiért nem talált hálózatot. Szóval, ott álltunk Vantaa repülőterén hajnali 1 órakor pénz és telefon nélkül. Nem mertünk így taxit fogni, mert arra gondoltunk, ha a kaputelefonnal sem sikerül Jolu anyukáját felébresztenünk, akkor nem tudjuk a fuvart kifizetni. Az összes forintunkat boldogan elköltöttük indulás előtt, a számlánk is üresen kongott, úgyhogy nem tudtunk volna eurót váltani.

Rövid gondolkozás után odamentünk az információs pulthoz, ahol Jolu elmagyarázta a nőnek, hogy sikerült pénz nélkül, használhatatlan telefonokkal megérkeznünk az országba és halálosan boldogok lennénk, ha engedné, hogy használjuk a telefont. A nőnek egy arcizma sem rezdült, még akkor sem, amikor a kérdésére, hogy kit szeretne felhívni, Jolu a következőt válaszolt: – Anyukámat.

Anyósom persze továbbra sem hallotta meg a lehalkított telefonját, úgyhogy kénytelenek voltunk a B tervhez tovább lépni és az éjszaka közepén felcsörgetni Jolu édesapját… Szegény, első körben azt sem tudta, merre van előre, de aztán hamar észhez tért és gondolkodás nélkül beleegyezett, hogy kijöjjön értünk a reptérre. Abban bíztunk, hogy a kaputelefonnal sikerül majd anyósomat felébreszteni és akkor mégsem kell a reptéren vagy Jolu apukájánál tölteni az éjszakát. Míg apósomra vártuk, azon röhögtünk, milyen idióták vagyunk, meg azon poénkodtunk, mihez kezdtünk volna, ha Jolu apukája sem veszi fel a telefont. Fél óra múlva már a kocsiban ültünk, nevetve beszélgettünk és boldogan majszoltuk a banánt, amit apósom csomagolt nekünk. Apósom mindig etet minket, most nem jött elénk üres kézzel. Azt hiszem, neki ez a szeretetnyelve, én meg nagyon bírom őt ezért.

Kis késéssel, hajnali 2 óra után végre sikerült megérkeznünk Helsinkibe, anyósom nem győzött szabadkozni, miután felébresztettük. Jót nevettünk az egészen, mondtam, hogy ez annyira jellemző ránk… nem is mi lettünk volna, ha csak úgy papírforma szerint bevonulunk.

Várakozás a helsinki reptéren éjszaka

Várakozás a helsinki reptéren éjszaka

Az első napunk Helsinkiben gyorsan eltelt: mivel reggelig beszélgettünk, dél elmúlt mire kimásztunk az ágyból. Később  átvettük a cuccainkat, amit még pár hete pakoltunk össze Budapesten és elrámoltunk mindent. Az időérzékem még kicsit fel van borulva, mert Finnországban 1 órával több van, mint otthon, úgyhogy itt még gyorsabban szalad az idő. Mikor idefelé jövet a pilóta azt mondta, hogy az idő Helsinkiben nagyon kellemes, 14 fok van, én hangosan felröhögtem. De az az igazság, hogy tényleg nincs hideg. Mondjuk, ma egész nap szakad az eső és fújja a szél, de hideg még nincs. A gumicsizmám továbbra is jól bírja, a lakás meg jó meleg, úgyhogy nem törődöm az időjárással. Jolu egyelőre többet káromkodott miatta, mint én. De, ahogy félig viccesen megbeszéltük, ez most már mindig csak egyre rosszabb lesz. Úgyhogy próbáltuk pozitívan nézni a dolgot: legalább még nincs hideg, és az eső sem vízszintesen esik. Egyelőre… 😀

Esik, fúj - de rosszabb is lehetne. Lesz is...

Esik, fúj, de rosszabb is lehetne. Lesz is…

Oszd meg, ha tetszik:

5 thoughts on “Megérkeztünk! Indul a finn kaland”

  1. Úgy örülök Nektek! Tudom, nyálas-nyúlós, de én tényleg boldog vagyok, hogy Te boldog vagy! Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült találkozni, mielőtt elutaztál!

    1. Azt én is nagyon-nagyon sajnálom! Annyit gondoltam Rátok még az utolsó napokban is, de sajnos nem fért bele. 🙁 Nagyon szerettem volna látni a babákat mielőtt lelépünk… de bepótoljuk, ugye?! Sokszor puszillak Benneteket!

          1. 🙂 Húúú, most látom, milyen rémesen magyartalanul írtam:( úgy látszik, kezdek elbutulni, bocsánat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .