Szauna hétvége

Amikor a budapesti kánikulában elterveztük ezt az őszi hétvégét Vimpelibe, az egész valahogy sokkal jobb ötletnek tűnt, mint abban a pillanatban, amikor ott álltam téli kabátban, sálban-sapkában a szauna épülete mellett és farkasszemet néztem a Lappajärvi dühösen hullámzó vizével.

Az utazás kalandosan indult. Péntek kora délután vonattal kellett eljutnunk Helsinkből Hyvinkääbe, ahol várt ránk Jolu barátja. Időben ki is értünk a pályaudvarra, majd odamentünk az egyik automatához, hogy megvegyük a vonatjegyet. Éppen azon ábrándoztam, milyen praktikus dolog ez, mikor Jolu rám nézett riadt arccal.

– Mi van? – kérdeztem rosszat sejtve.
– Elfelejtettem a PIN kódomat.
– Tessék?!
– Elfelejtettem a bankkártyám PIN kódját! Még sosem történt velem ilyen.
– És van nálad készpénz?
– Annyi nincs, amennyi kellene.

Kitört belőlem a röhögés és mondtam neki, hogy tudom, hogy ezt csak azért csinálja, hogy legyen miről írnom a blogban. Öt percünk volt a vonatindulásig, nem volt sok időnk gondolkozni. Végül úgy döntöttünk, veszünk egy jegyet félútig (annyira volt pénzünk), aztán imádkozunk, hogy ne jöjjön ellenőr… Szerencsénk volt. Hyvinkääben aztán átszálltunk Atso kocsijába, és míg kifelé hajtottunk a városból, azon gondolkoztam, hogy talán jövő héten mégis vissza kellene mennünk a Pohjola-házhoz. Azt olvastam a neten, hogy ha megcsókolod ott az egyik kőszobrot, szerencsét hoz az utazáshoz.

Finnország sok furcsaságot tartogat annak, aki nem itt született. Számomra ezek közé a furcsaságok közé tartozik, hogy itt sokkal nagyobbak a távolságok, mint amihez én szokva vagyok. Otthon egy-másfél órát vagyunk hajlandók autózni egy hétvége kedvéért. A finneknél a három-négy órás autóút még simán a hétvégi kiruccanás kategóriába tartozik. Ránk is jó négyórás autóút várt Vimpeliig, ami már Finnország középső részén fekszik. Szerencsénk volt, gyönyörűen sütött a nap, színes erdők között hajtottunk jó minőségű, gyors utakon, mérsékelt forgalomban. Valaki írta nemrégiben, talán a Facebookon, hogy a finn táj nem áll másból, mint erdő és tó váltakozásából. Én ehhez hozzáadnám még a folyton változó égboltot és a különleges fényeket. Lehet, hogy azért, mert még nagyon új vagyok itt, de nekem minden tó más, minden felhő máshogy bondorodik. Imádom az út mentén legelő teheneket, a minden tó partján felbukkanó jellegzetes faházakat. Az apró stéget, ahonnan szauna után a vízbe ugranak. Az erdők szélén a sok hasra fordított csónak úgy nézett ki, mint megannyi ellustult bogár, ami már a tél érkezésére vár.

2013-10-06 12.26.16

Hat óra körül érkeztünk meg Vimpelibe, ahol Jolunak pillanatok alatt az égbe szökött a vérnyomása, mikor rájött, hogy a kezében lévő kulcs nem nyitja a mökki ajtaját. Szegény, még nem heverte ki a PIN kódos fiaskót. Végül talált egy ajtót, amit sikerült kinyitnia, ott rejtőzött a ház kulcsa is. Bejutottunk. Győzelem.

Ez a mökki dolog nem teljesen idegen számomra, valahogy a gyerekkoromat juttatja eszembe. Ugyan a mi családunknak sosem volt, de a barátaim révén sok időt töltöttem a finn mökki magyar változatában a Balaton környékén. Nálunk úgy mondják, „hegye van” valakinek. Ez egy házat jelent a Tapolcai-medencét övező tanúhegyek valamelyikén vagy valamelyik Balaton parti településen: pincével, szőlővel, gyümölcsössel, veteményessel, esetleges Balatoni panorámával. Nem ritka az sem, ahogy Joluék esetében is van ez, hogy a dédnagyapa által valaha épített nyaraló generációkon át öröklődik és egyszerre több családnak is van rá tulajdon- és használati joga. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a mökkire időben le kell adni az igényt, mikor szeretnél ott lenni a nyári hónapokban, de a karbantartás és a fenntartás felelőssége is sokfelé oszlik. Hadd ne mondjam, ezért az októberi hétvégéért nem kellett megküzdenünk senkivel.

Bár ezek a házikók jól felszereltek – van konyha, főzési lehetőség, víz, televízió sok csatornával, meg amit csak akarsz -, a legnagyobb attrakció természetesen a szauna. Míg a tóparton ácsorogtam és a naplementében gyönyörködtem, az jutott eszembe, hogy szerintem a finnek azért találták ki a szaunát, hogy ne unatkozzanak a mökkiben. Mert hiába a tv, a konyha, a szép természet, mégis csak a szaunázás az, amihez minden és mindenki igazodik. A szaunázás az, amit már reggel is lehet várni, a szaunázásra fel kell készülni és grillezni is csak szauna után lehet. Na és mi a fő program? Neeem, nem az esti sorozat a tévében. Hanem a szauna. Így aztán megérkezésünk után nekünk is az volt az első dolgunk, hogy befűtsük a szaunát.

A szauna

A szauna

Míg a szauna melegedett, kint ránk sötétedett és feltámadt a szél is. Téli kabátban, sálban-sapkában álltam a parton és semmi, de semmi kedvem nem volt fürdőruhára vetkőzni. Pláne nem a tóba ugrani. De azt is tudtam már tapasztalatból, hogy ez az egyetlen értelmes dolog, amit egy ilyen őszi hétvégén tehetsz. Nincs az a ruha vagy kandalló, ami fel tud melegíteni: csak a szauna. Egy órányi várakozás és fagyoskodás után a fiúk jelentették, hogy a szaunában 80 fok van, kezdhetünk. Normál esetben szaunázni puccéran kell, de Atso miatt fürdőruhát húztunk, hogy egyszerre tudjunk beülni. Nekem ugyan nincs még sok összehasonlítási alapom, de osztom Jolu rajongását, aki azt mondja, hogy ez a szauna Vimpeliben a legeslegjobb szauna a világon. Régi faépület, kézzel épített-faragott. De az igazi értékét az adja, hogy ott áll közvetlenül a tó partján. Kilépsz az ajtón, pár lépés és már ugorhatsz is a vízbe. Az egész szauna-szertartás valami végtelenül természetes és relaxáló dolog: ülsz a gőzben, izzadsz, ha kinézel az ablakon, melletted erdő, orrodban az égő fa illata… Aztán meztelenül beugrasz a tóba, előtted a végtelen horizont, rajtad kívül sehol egy teremtett lélek. Béke és nyugalom.

naplemente

Ez most annyiban módosult, hogy mivel kint sötét volt és a szél is feltámadt, én nem ugrottam a tóba. Beledugtam a lábamat, de éreztem, ahogy egyből zsibbadni kezd, úgyhogy inkább ezt a kört most kihagytam. Egy szál bikiniben támaszkodtam a korlátnak, süvített a szél, a hullámok csapkodták a parti köveket. A közelből Jolu mackó hangja zengett – Vittu! -, szentségelt, miközben a jéghideg víz a hasát, hátát csapkodta. Az ég kristálytiszta volt, millió csillag ragyogott. Nemcsak a Göncöl szekeret szúrtam ki azonnal, de még a Tejút is látszott. Olyan volt az egész, mint egy nyári éjszaka, leszámítva a hideg szelet. Talán ezért is jutott eszembe a Művészetek Völgye, ahová jó néhány évvel ezelőtt sokat jártunk a barátaimmal. Utoljára akkor voltak hozzám ilyen közel a csillagok…

Mikor kicsit borzongani kezdtem, visszamentem a szaunába, minden alkalommal egyre jobban izzadtam odabent. Hogy az élményt tovább fokozzam, maci sört kortyolgattam (Karhu sör, a karhu medvét jelent finnül, ezért hívjuk maci sörnek Joluval). A sörös doboz teteje hamar átforrósodott, égette az ajkam, de benne a sör valahogy mégis hűvös maradt. A negyedik-ötödik kör után éreztem, hogy alig tudom tartani magam, a gőz kiszívta minden erőmet. Magukra hagytam a srácokat és visszamentem a házba a jó meleg kandalló mellé.

A szauna után a grillezett étel elengedhetetlen. Mivel már majdnem éjfél volt és a szél is fújt, ezúttal a kandallóban grilleztünk. 🙂 Olyan fáradtak voltunk, hogy szerintem a srácok már csak becsületből söröztek még egy kicsit, aztán elájultunk és másnap délig meg sem mozdultunk.

A szombat hasonlóan telt. Délután tettünk egy kört Vimpeliben, vettünk még kaját, meg sört a szeánszhoz, aztán siettünk vissza befűteni a szaunát. Mert ugye ilyenkor minden a szauna köré szerveződik. 🙂 Vasárnap délelőtt, mikor beszálltunk az autóba és elindultunk vissza Helsinkibe, arról beszélgettünk, hogy összességében egy szavunk sem lehet: október elején +11 fokban, a nyári épületben, eső nélkül eltölteni egy hétvégét Finnország középső részén igazán kellemesnek mondható. Csak azt sajnáltuk, hogy bár odafelé és hazafelé is verőfényes napsütésben autóztunk, szombaton végig borús maradt az idő. A színpompás finn természet úgy tűnik, a srácokat is megérintette. Megbeszéltük, hogy nyáron nekivágunk Lappföldnek és pecázunk egyet az Inari-tó partján.

De addig is, a héten elmegyünk a Pohjola-házhoz és nyomok egy csókot annak a kőpofának!

További képeket a szauna hétvégéről a blog Facebook oldalán találsz.

2 thoughts on “Szauna hétvége”

  1. Irigyellek a hétvége és egyáltalán az egész finnországi lét miatt!
    Szegény Jolu, nem csodálom, hogy leizzadt a pin kód miatt, nekem ez az egyik rémálmom és jártam is így: Ausztriában a szállodát akartuk fizetni de nem volt kártyalehúzó (miért is nem volt? na mindegy) elvonultam az automatához, ott álltam előtte és egyszerűen semmi nem jutott eszembe, nulla, sötétség… olyannyira, hogy még próbálkozni sem tudtam. Felhívtam anyukámat, hátha fel van neki írva, mert egyszer kölcsönadtam neki a kártyát. Nála se semmi…. majd visszamentem a szállodába és közöltem A-val, aki félálomban heverészett, hogy fogalmam sincs a pin kódról és nem tudom, mit csináljunk. Megfordult és megmondta, majd visszahanyatlott aludni:)

    1. Hahaha, azért ez nem lehetett semmi! Vajon mit csináltak volna Veletek, ha A. nem emlékszik a kódodra? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .