Téli szauna hétvége Vimpeliben

Suomi on hyvä maa suomalaisille. „Finnország jó ország a finneknek.” Érezheted magad itt nagyon jól és nagyon rosszul is. Sopánkodhatsz, hogy sötét van és hideg, és a szobád mélyén kuksolva sóhajtozhatsz, hogy mikor jön már a tavasz. Vagy dönthetsz úgy, hogy élvezed azt, amit a finn tél nyújtani tud. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, és Atso barátunkkal hármasban nekivágtunk a Nagy Finn Vidéknek, hogy a téli mökkiben töltsük a hétvégét. 

Persze, ha Vimpelibe megyünk, én előtte mindig aggódom az időjárás miatt. Aztán persze mindig kiderül, hogy feleslegesen, de ez már valahogy hozzátartozik a vimpelizéshez. Talán nem is érezném jól magam enélkül. Egyrészt azon aggódtam kicsit, hogy vajon mennyire lesz hideg a ház, amikor megérkezünk. Illetve, ami ennél is jobban aggasztott: vajon nem fogok-e megfázni, ha lemegyünk szaunázni a tóparti szaunába. Gondoltam, majd improvizálok, ha ott leszünk…

Az út Vimpelibe jó négy óra autóval. Azon szoktunk poénkodni, hogy ez a szenvedés, amit el kell viselnünk, hogy aztán élvezhessük a mökkizést. Semmit nem adnak ingyen. Az időjáráshoz képest jó utunk volt, 7 óra körül érkeztünk meg pénteken. A ház, köszönhetően az alapon bekapcsolva tartott radiátoroknak, melegebb volt, mint amire számítottam. Felcsavartuk a fűtést, begyújtottunk a kandallóban és pillanatok alatt kellemes meleg lett. Mivel ebben a házban elektromos szauna van, elég volt egy kapcsolót feltekerni, és nemsokára már a meleg szaunában ültünk. Hűsölni kijártunk a verandára és sört kortyolgatva gyönyörködtünk a havas éjszakában. Hóban hemperegni is szerettem volna, elvégre a téli szaunázáskor ez alapkövetelmény, de a ház körül a hó keményre volt fagyva. A verandán gőzölögve arról beszélgettünk, hogy hasznos találmány az elektromos szauna, de azért ez nem az igazi… A fiúk már izgatottan azt tárgyalták, vajon mekkora hó lehet a nyári mökki körül, és hogyan fogják a szaunát megközelíteni, illetve felfűteni. Sóvárogva gondoltam a tóparti szaunára, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy szeretnék ott fagyoskodni.

snowy roof

Másnap torokfájással ébredtem, úgyhogy mondtam a fiúknak, menjenek nélkülem, én inkább maradok. Kora délután el is indultak, hogy sötétedésre azért visszaérjenek. Én is jól elfoglaltam magam. Joluék téli mökkije igazi mesebeli faházikó, kényelmes és nagyon otthonos. Fent van egy hegyen, a nappaliból remek kilátás nyílik a távoli tóra. A kandalló előtt ücsörögve ebben gyönyörködtem, olvasgattam, aztán beültem a szaunába. Még úgysem szaunáztam egyedül. Vagy másfél óra telhetett el így, amikor megcsörrent a telefonom. Jolu volt. Beszámolt, hogy némi hólapátolás és hógyűjtés után (a havat melegítették fel, hogy legyen mivel mosakodni) már melegszik a szauna. Nem akarok mégis lejönni? Kinéztem az ablakon a hóval borított tóra, az orromban éreztem az égő fa illatát és a szívembe markolt a tóparti szauna utáni vágyakozás. Igent mondtam.

winter panorama

Atso értem jött kocsival, mire leértünk, már meleg volt a szauna. Már amikor megláttam a tavat, tudtam, hogy kár lett volna kihagyni ezt az élményt. Minden teljesen máshogy nézett ki, mint ahogyan eddig láttam. Hó borította a nyári mökkit, a lépcső ki volt húzva a partra és úszógumi helyett hólapát hevert a szauna épülete mellett. A tó be volt fagyva, a felszínét hó borította. Ha a távolba néztem, egy ponton a tó fehére beleolvadt a horizontba, nem is tudtam igazán, hol ér véget a tó és hol kezdődik az ég. Egyszerre volt szép, békés és valahogy nyomasztó. Mintha itt kezdődött volna a világ vége, ahol a tó és a mennybolt fehére összeér.

frozen lake

Az épület nem volt túlzottan meleg, az öltözőben látszott a leheletem. Gyorsan magamra húztam a bikinimet, közben azon imádkoztam, hogy megússzam ezt a kalandot tüdőgyulladás nélkül, aztán berohantam a szaunába.

Ha kint minden más is volt, azt egyből megállapítottam, hogy a jó öreg tóparti szauna a régi. Ugyanaz a meleg, ugyanaz az illat, ugyanaz a nyugalom. Ültünk a padon, mint a verebek, szakadt rólunk a víz és elégedetten bólogattunk: Ez az! Ez az igazi szauna. Mikor Jolu vizet löttyintett a kőre, a hirtelen arcunkba csapó forróságtól felkiáltottunk és egyszerre odakaptuk a fülünkhöz a kezünket, ahol a mérges gőz megharapott. Amikor kellőképpen átforrósodtunk, kimentünk a szauna elé. Jolu futni kezdett a tavon, aztán hasra vágta magát és meghempergett a hóban. Követtem a példáját én is. Hideg volt, de nem elviselhetetlenül. Visszafutottunk a forró szaunába, izzadtunk egy darabig, aztán újra ki a hidegbe. Éreztem, ahogy pezseg a vérem és magasra szökik bennem az adrenalin.

A mökki környéke nyáron is elég csendes, most aztán pláne nem járt erre senki. A házak többsége itt nem téliesített. Így aztán kölcsönösen meglepődtünk a szomszéddal, amikor felfedeztük egymást. Ők pulcsiban grilleztek a kertben, én meg bikiniben álltam a szauna előtt, körülöttem párafelhő és egy sört kortyolgattam. Mindannyian a tóban gyönyörködtünk, de éreztem, hogy a szemük sarkából engem méregetnek, mintha nem akarnának hinni a szemüknek. Nem is bírták ki, később, amikor mind a hárman ott toporogtunk a hóban, az egyikük megszólította Jolut. Kérdezte, hogy kik vagyunk, hogy kerültünk ide, honnan jöttünk. Jolu válaszolgatott, aztán lazán hozzáfűzte: Csak leugrottunk egyet szaunázni Helsinkiből. Vigyorogtunk.

Mire felöltöztünk és lezártunk mindent, már sötét lett, feltámadt a szél is. A fejembe húztam a sapkámat, a kapucnimat és bevágódtam a kocsi hátsó ülésére. Majd onnan szinte egyből a forró zuhany alá fent a téli házban. Vacsorára csirkeszárnyakat sütöttünk, salátát ettünk, én forró teát ittam, a fiúk persze söröztek. Úgy éreztem, az összes erő kiszállt belőlem, letaglózott a jóleső fáradtság. Viszonylag korán lefeküdtem és úgy aludtam, mint egy kisbaba.

winter mökki

Vasárnap reggel sűrű hóesésre ébredtünk, megreggeliztünk és elindultunk hazafelé. Szerettünk volna sötétedés előtt hazaérni. Az utak csúszósak, havasak voltak ugyan, de jól járhatóak. Minden gond nélkül tudtunk haladni. Még nem láttam ennyi havat Finnországban, a tavalyi telünk nem volt valami hideg, úgyhogy most elégedetten néztem a hófödte tájat. Vagy két órát autóztunk így, míg elértük Tamperét, onnan már megváltozott a táj, magunk mögött hagytuk Téli Csodaországot.

Feltettem néhány képet a facebookra a hétvégénkről, még Anyukám is azt mondta, hogy ne haragudjak, de nézni is rossz, ahogy bikiniben állok a hóban. Mondtam neki, hogy teljesen megértem. Korábban, ha hóban pucéran szaladgáló finneket láttam, én is csak arra tudtam gondolni, hogy elment az eszük. A fényképek nem adják vissza a szauna melegét, a táj csendjét, az égő fa illatát, az érzést, amikor a gőzölgő csupasz bőrödön érzed a hópelyheket.

Finnország jó hely a finneknek. Én nem vagyok finn, de hálás vagyok érte, hogy mégis tudom élvezni a finn tél nyújtotta örömöket, és mindazokat a kívülálló számára sokszor furcsának tűnő dolgokat, amit ez az ország kínál. Sosem vágytam ide, de már régóta tudom, hogy sokkal szegényebb lenne az életem a finnországi élményeim nélkül.

Talán most nem érted, nem tudod átérezni azt, amiről meséltem. De fogadj el tőlem egy jó tanácsot. Ha alkalmad adódik rá az életben, ne szalaszd el és próbáld ki!

Share: