Skip to content

Ainola, a Sibelius család otthona

Jean Sibelius, a finnek legendás zeneszerzője Helsinkitől 40 km-re, a Tuusula tó közelében építtetett házat 1904-ben, amely aztán közel 60 évig állt a család birtokában. Otthonukat a felesége, Aino Järnefelt után Ainolának nevezték el. A ház ma már múzeumként működik, méltó őrzője a zseniális zeneszerző hagyatékának. Ainola Järvenpää városközpontjától nem messze található: kötelező látnivaló mindenkinek, aki valaha is arra jár.

Sibelius példáját a kor számos meghatározó művésze követte, akik mind a Tuusula tó környékén telepedtek le. A környék csodálatos, a vidéki környezet minden előnyével megáldva, ugyanakkor Helsinkiből remekül megközelíthető. Valószínűleg ez volt az oka, hogy az 1890-es évek végétől kezdve felkapottá vált a korszak meghatározó művészei között, akik mind a Tuusula tó környékén telepedtek le. Elsőként az író, Juhani Aho érkezett a felségével (Ainolától nem messze van az ő egykori háza, Ahola), majd követte Sibelius; az ő sógora, Eero Järnefelt festő és még sokan mások. A híres író, Aleksis Kivi is itt töltötte életének utolsó hónapjait. Úgyhogy nem Ainola az egyetlen látnivaló, a tó körül számos ház, múzeum őrzi a finn nemzeti romantika korszakának és legnagyobb alkotóinak emlékét.

Ainola

Ainola

Jean Sibelius életéről írtam már, nem ismétlem magam újra, most inkább Ainoláról szeretnék mesélni. A ház elnevezése nagyon találó, tekintve, hogy azt a zeneszerző felesége, Aino “működtette”. Ő volt a biztos támasz, aki megteremtette Sibelius számára a zavartalan alkotás és kiteljesedés feltételeit. Hat lányt szült (egy tifuszban meghalt), őket otthon ő maga tanította, vezette a háztartást, gondozta a kertet, zöldséget, gyümölcsöt termelt, de még a szauna épületének megtervezésére is volt gondja. Amikor Sibelius éppen dolgozott valamin, az egész család lábujjhegyen járt, nehogy kizökkentsék az alkotás folyamatából. Azt mondják, Sibelius nem volt könnyű természetű ember, különösen nem olyankor, amikor zenét szerzett, úgyhogy nem lehetett kis feladat a feleségének lenni.

A házat a kor híres építésze, Lars Sonck tervezte a család elképzelései alapján. Sibeliuséknak három gyerekük volt, amikor beköltöztek, később még kettő született. Az itt eltöltött évtizedek alatt az épület folyamatos átalakuláson ment keresztül, követve a bővülő, aztán csökkenő létszámú, majd öregedő család igényeit. Ha arra gondolok, hogy nem volt vezetékes vizük és fával fűtöttek, akkor nem irigylem őket. De ezt leszámítva a háznak, a környező hatalmas parknak és kertnek olyan fantasztikus hangulata van ma is, hogy ha lehetne, most azonnal beköltöznék. Sibelius 1957-ben halt meg, Aino 12 évvel utána, végül a ház a finn állam tulajdonába került. 1972 óta működik benne múzeum.

Egy-két apróságot leszámítva a Ainola működtetői semmin nem változtattak, ma is minden úgy van, ahogy akkoriban. A ház otthonos, egészen különleges, békés hangulat lengi be. Végig olyan érzésem volt, amíg a nappaliban álltam, hogy a Sibelius család ma is itt él, csak most éppen nincsenek itthon. Sajnos fényképezni nem lehetett, de nézzétek meg a múzeum honlapját: a részletes angol nyelvű ismertető mellett számos korabeli és mai fotót is közreadnak.

Előzetes bejelentkezést követően angol nyelvű idegenvezetés is jár a 8 eurós belépőjegy mellé. Az idegenvezető jól beszélt angolul és kifogástalanul felkészült volt mind a családból, mind a korszakból. A jóvoltából megtudtam néhány érdekességet és talán ennek is volt köszönhető, hogy a ház annyira elevennek hatott.

A nappaliban álló zongorát Sibelius ajándékba kapta, talán ez a háztartás legértékesebb darabja. Hiába volt ugyanis zseniális művész, élete nagy részében anyagi gondokkal küszködött. A zongorát viszont nem használta, ugyanis alkotni csak teljes csendben tudott. A fejében hallotta a zenét, úgy vetette papírra és megesett, hogy úgy küldte el a kiadónak, hogy előtte egyszer sem játszotta el a zongorán.

Zongora a múzeum kávézójában

Zongora a múzeum kávézójában

Jean Sibelius nagyszerű zongorista volt és a hegedűn is profin játszott, de lámpaláza miatt csak ritkán zenélt közönség előtt. Igazi zárkózott, szemérmes finn ember volt, aki nem szerette a rivaldafényt és igazán csak a családja és közeli barátai körében tudott feloldódni. Olyankor viszont rendkívül szórakoztató volt, remek humorérzékét imádták a lányai is. A földszinten lévő gyerekszobákat a lányok kirepülése után átalakították. Az egyikből könyvtárszoba lett, pazar kilátással a tóra, a másikban pedig az idős Sibelius rendezkedett be, amikor már túl öreg volt ahhoz, hogy felmenjen az emeleti hálójába. Erős dohányos volt, kedvenc szivarszéke mellett az asztalon több hamutartó is állt. Állítólag a hamutartóknak külön rendszere volt: a hangulatától függően használta őket. Megesett, hogy Aino reggel ott kezdett, elég volt neki egy pillantás a hamutartókra és máris tudta, milyen hangulatban van éppen a férje. A nappali jellegzetessége a különleges, zöld színű cserépkályha, ami szintén a zeneszerző elképzelése alapján lett elkészítve. Sibeliusnak volt egy olyan különleges képessége, hogy bizonyos színek speciális hangsorokat szólaltattak meg a fejében. A kályha zöld csempéit nézve például F-dúr zenét hallott, ezért is hívták F-dúr cserépkályhának.

 

F-dúr cserépkályha Fotó: sibelius.fi

F-dúr cserépkályha Fotó: sibelius.fi

Nemcsak a házat lehet megnézni, de a szauna épülete is nyitott a látogatók előtt. Érdekes volt látni, hogy a szauna, ahol a Sibelius család izzadt az 1900-as évek elején, csaknem úgy néz ki, mint Joluék szaunája Vimpeliben. Különálló épület: fürdő részleggel, kályhával, fapadokkal, kicsi ablakkal.

A szaunát Aino Sibelius tervezte

A szaunát Aino Sibelius tervezte

Jean Sibelius annak ellenére, hogy erős dohányos volt és az italt sem vetette meg, hosszú életet élt: 92 éves korában hunyt el. Aino 12 évvel élte túl a férjét. Ahogyan azt a Facebookon megosztott videó kapcsán már említettem, a házaspár sírja a ház háta mögötti kertben található. Azért választották nyughelyül, mert ez a kert legnaposabb része.

A Sibelius házaspár közös sírban nyugszik Ainolában

A Sibelius házaspár közös sírban nyugszik Ainolában

 

A múzeum évente közel 30 ezer látogatót fogad, különösen Amerikából és Japánból zarándokolnak el sokan Ainolába, hogy leróják kegyeletüket a finn zeneszerző emléke előtt. A hely végtelenül egyszerű, rendezett, az ügyfélszolgálat profi. Méltó a legendás finn emlékéhez. Igazából az egész múzeum csak egy régi faház, korhű bútorokkal, egy szauna, meg egy sírkő egy nagy parkban, a dombtetőn. De valahogy mégis sokkal több. Látogatókat májustól szeptemberig fogad, de hagyományosan megemlékeznek Sibelius születésnapjáról is. December 8-a zászlós nap és egyben a Finn Zene Napja is. A leszármazottak egyébként a mai napig látogatják Ainolát, időről időre felbukkan itt valamelyikük és persze rendszeresen szoktak családi összejöveteleket is szervezni.

Az ainolai időutazás után nem tudtam csak úgy visszatérni a mindennapokba, ezért úgy döntöttem, iszom még egy kávét a múzeum kávézójában és elmerengek a látottakon. Jó döntés volt, mert nemcsak a kávé volt isteni, de az áfonyás-fehér csokis keksz is, amit mellé elrágcsáltam.

Kávé és keksz a múzeum kávézójában. Hiba lett volna kihagyni

Kávé és keksz a múzeum kávézójában. Hiba lett volna kihagyni

 

Oszd meg, ha tetszik:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .