Finnországban szinte mindenki beszél, vagy legalábbis ért, angolul, ami megkönnyíti az eligazodást a mindennapokban. Viszont, ha dolgozni szeretnél vagy hosszabb távon itt tartózkodni és beilleszkedni, ahhoz elengedhetetlen a finn nyelv ismerete. Nyelvrokonság ide vagy oda, a finn nem könnyű, nem azok közül a nyelvek közül való, ami csak úgy “ráragad” az emberre. Jó hír viszont, hogy Finnország rengeteg segítséget nyújt a bevándorló külföldieknek, hogy segítse a beilleszkedésüket és a nyelvtanulást.
Nekem meglehetősen jó nyelvérzékem van és abban is van gyakorlatom, hogyan képezhetem magam nyelvkönyvek és az internet segítségével, mindenféle különösebb segítség nélkül. Amikor eldöntöttük, hogy Finnországban fogunk letelepedni, hozzáláttam hát a különböző segédanyagok beszerzéséhez. Össze is gyűjtöttem jó párat, elkezdtem még Magyarországon tanulni, de elakadtam. Hiába finn a férjem, hiába készültünk Finnországba, mégis hiányzott a motiváció, ezért elnapoltam a dolgot. Biztosan más lett volna a helyzet, ha mindenáron munkát kellett volna itt találnom vagy ha nem tudnám angolul megértetni magam. De meg tudom.
Jolu választékosan beszél angolul és én is elég jól kifejezem magam. Soha nem volt hiányérzetem, amiért nem beszéljük egymás anyanyelvét. Sőt, annyira megszoktam, hogy a közös nyelvünk az angol, hogy nem is tudom elképzelni, milyen lesz, ha majd finnül fogunk beszélni. Mert persze, hosszú távon ez a cél: átállni az angolról a finn nyelv használatára egymás között. Ez leginkább azért fontos, mert ha majd lesz gyerekünk, jó lenne, ha csak két nyelvet hallana itthon, amíg még kicsi. A finnt az apjától és a magyart tőlem. Az angollal nem szeretnénk a kezdetek kezdetén összezavarni.
Mivel a gyerekvállalás még nem időszerű, ezért a finn-tanulást is csak halogatom. Pontosabban: nem vittem túlzásba. Mindig azt képzeltem, hogy ha majd itt fogunk élni és mindenki finnül beszél körülöttem, akkor egyrészt magamra szedek majd egy csomó mindent szinte észrevétlenül. Másrészt meg azt gondoltam, hogy Finnország elég motiváció lesz végre a finn tanulására. Nem így lett. Nyilván sok mindent tanultam az elmúlt hónapokban, mert ha nem is bújom a könyveket, azért mindig figyelek. De, mint ahogyan azt korábban is említettem, a finn nem az a nyelv, ami csak úgy belebújik a füledbe. Rohadtul nem. Én meg sosem voltam az a seggelős fajta, lusta vagyok egyedül nekiállni tanulni.
Abban egyeztem meg magammal, hogy amíg nem jutok be a munkaügyi központ által szervezett finn nyelvtanfolyamra, addig is eljárok “a Klubba”, ahogyan azt a Facebookon mindig emlegetem. Aztán, ha eljön az ideje, akkor majd kénytelen leszek letenni a hátsómat és nekifeküdni a tanulásnak. Mert nekifekvés nélkül ez máshogy – legnagyobb bánatomra – nem fog menni.
Ingyenes finn nyelvklubok
A Klub nem más, mint ingyenes finn nyelvklub bevándorlóknak, amit többnyire önkéntesek tartanak, hetente egyszer. Én legalábbis eddig ezzel a modellel találkoztam, és nagyon jó dolognak tartom. Az előző csoportra véletlenül akadtam rá a neten böngészve, nem sokkal azután, hogy Helsinkibe költöztünk. Ezt a mostanit már tudatosan kerestem. Nem néztem utána, de biztos vagyok benne, hogy az országban több helyen is működnek ilyen klubok, ahol előfordulnak bevándorlók.
Amíg Helsinkiben laktunk, kijártam Espooba, ahol az egyik könyvtárban tartották a foglalkozást délelőttönként. Itt külön volt a nőknek és egy másik napon a férfiaknak nyelvklub és láttam a neten, hogy szerveznek külön gyerekfoglalkozásokat. Sőt, volt klub pakisztáni bevándorlóknak, ha jól emlékszem. Espooban a legtöbb nő szomáliai vagy más afrikai országból való volt. Többségében muszlimok, akik az egy vagy két kicsi gyereküket is hozták magukkal. A karon ülőket maguknál tartották, a nagyobbak játszottak a gyermekrészlegen, amíg anyu tanulni próbált kicsit. Itt egyszerre több önkéntes dolgozott és tudásszint alapján különböző csoportokba osztottak minket. Szerveztek közös programokat, múzeumlátogatást is, de a hangsúly sokkal inkább a nyelvtanuláson volt. Azt gondolom, hogy akinek volt már egy kis finn-tudása, az egész sok mindent magára tudott szedni ezeken a klubfoglalkozásokon.
A kezdő csoportnak, ahová én is kerültem, Tuula tartott órákat, akinek nem sok tanítási tapasztalata volt és angolul sem beszélt valami magabiztosan. Mondjuk, ez utóbbi volt a legkisebb gond, hiszen voltak a csoportban olyanok, akik nem beszéltek angolul, mert éppen francia volt az anyanyelvük. Tuula legtöbbször egy képeskönyvet lapozgatott és abból tanultunk szavakat finnül. Ezt én elég hamar meguntam, úgyhogy egy idő után lemorzsolódtam, mert nem láttam értelmét a dolognak. Szerintem egyébként neki volt a legnehezebb dolga, mert mi folyton cserélődtünk és volt, hogy beesett valaki nulla nyelvtudással, akinek újból el kellett mindent mondani. A haladóbb csoportokban sokkal több volt a visszajáró vendég és szerintem tanítani is könnyebb azoknak, akinek már van némi fogalmuk a finnről.
Mindenesetre, szerintem ez nagy segítség, hogy ha nincs pénzed vagy időd tanfolyamra járni, mégis van egy hely, ahol legalább hetente pár órában segítenek tanulni. Ez mondjuk azokra a kisgyerekes anyákra hatványozottan igaz, akik a törzsközönséget alkották. Szerintem az espooi klub rájuk volt igazán kihegyezve.
A Klub
A mostani finn klub sokkal inkább nekem való, aminek csak az egyik oka az, hogy nem kell érte utazni, elég, ha átsétálok az út túloldalára, mert ott van az iroda. (Lustaság fél egészség, tudom.) Mivel ez kisváros, kevesebb ember van a csoportban és sokkal kisebb a fluktuáció is. Fiúk-lányok vagyunk vegyesen, többnyire ugyanazok az arcok hétről hétre és így van alkalmunk megismerni egymást, összecsiszolódni. A tanárunk pedig egy csodálatos nőszemély, az első perctől kezdve rajongója vagyok. Elvileg ez egy finn nyelvklub, gyakorlatilag sokkal inkább társalgási klub. Mindig tanulunk valamit finnül – szavakat, egyszerű kifejezéseket -, de ennél sokkal hasznosabb, amit az országról, a kultúráról, a szokásokról, hagyományokról és a mindennapi életről megtudunk. Segít beilleszkedni, megérteni a finneket és egyre több közös programot is szervezünk. Ez az első hely Finnországban, ahol “saját jogon” tudok ismerkedni, ahol olyan emberekkel találkozom, akik nem Jolu barátai, rokonai és egyéb ismerősei. A csoportban itt is túlsúlyban vannak az afrikaiak – nigériai, ghánai tagok -, de van köztünk román, orosz és bangladeshi csaj is. Szeretem, hogy sokszínű, hogy sokfélék vagyunk, különféle kulturális háttérrel, aminek köszönhetően például Finnországot is más szemmel nézzük, de a helyzetünk egy ponton mégis hasonló. Ők is csak bevándorlók, mint én és próbálnak beilleszkedni. Ennek a klubnak nagy szerepe van abban, hogy már kezdem otthon érezni itt magam.
Ezeknél a klubfoglalkozásoknál sokkal hatékonyabb módja a finn nyelv elsajátításának az az ingyenes nyelvtanfolyam, amire a munkaügyi központon keresztül lehet bekerülni. De erről írok majd bővebben a következő bejegyzésben.
Pingback: Mire jó az integrációs terv? - SuomiBlog